Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A hazai kortárs irodalom középnemzedékének egyik legjelentősebb alkotója Schein Gábor, akinek újabb kiadásban megjelent regénye vélhetően azok sorába tartozik majd, amelyek kiállják az idő próbáját. A történet szerint 1957-ben, az ekkor 40 esztendős svéd állampolgár, Grönewald úr feleségével, Teresával együtt úgy dönt - mivel nekik nem lehetett gyermekük -, hogy örökbe fogadják, és sajátjukként nevelik fel, a Magyarországról a svéd menekülttáborba került kisfiút, Ervint. A fiú születésének dátuma azonban homályos, vélhetően 1953 vagy '54 lehetett, ám okmányaiban azt a napot 1957-re datálva rögzítették a hatóságok, arra az időpontra, amikor a fiú Stockholmba került. Egy hároméves gyermek azonban nem keveredhetett át egyedül a határon, de hogy ki az, aki magával hozta és miért dobta el magától, ezekre a kérdésekre nem talál feleletet a házaspár, ám nem is igazán firtatják mindezt, hiszen számukra az a lényeges, hogy az egyház teljes diszkrécióval elintézte számukra Ervin örökbe fogadását. Grönewald úr idősödve szeretne többet tudni fogadott fia származásáról, s miután kideríti, hogy Ervin édesanyját Stiller Annának hívták, elindul Budapestre, abban reménykedve, hogy valamelyik temető sírján fölleli az asszony nevét. Stiller Anna azonban él, és az 1956-os forradalom, és az utána következő eseményektől szabadulni nem tudva, súlyos paranoid kényszerképzetektől gyötörve a történet idején bezárásra ítélt hárshegyi elme és ideggyógyintézet ápoltja. Grönewald úr ezután, végrendeletben azt kéri fiától, hogy halála esetén keresse meg Stiller Annát, és ehhez egy magyar ügyvéd, Bíró doktornő telefonszámát adja meg segítségül. A személyes találkozás Bíró doktornővel és az általa őrzött mappa, amelyben Ervin tényleges származásáról szóló adatok, okmányok vannak, ráébresztik a férfit, hogy nem az, akinek hitte magát, hiszen valójában ő Stiller Ervin... A regény "lecsupaszított" történése mögött igazi emberi drámák zajlanak, Schein Gábor bemutatja miként hat a történelem, a politika a személyes életekre, az emberi kapcsolatokra. A regény rendkívül gazdag nyelvi megoldásai, stiláris bravúrjai mindvégig ébren tartják az olvasó érdeklődését, aki akarva, akaratlanul a mai közép-európai lét néhány alapkérdésével is kénytelen szembesülni. A kortárs irodalom jelentős művét érdemes széles körben ajánlani. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
Schein Gábor (1969-)

Svéd

Raktári szám: 9786155454745
Borító ár
3 000 Ft
Aktuális online ár
2 250 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Schein Gábor (1969-)
ISBN
9786155454745
Egyéb szerzőség
Szőcs Petra (1981-) (fotó)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
[2016]
Méret
22 cm
Kiadó
Pesti Kalligram
Cikkszám
3000244706
Alcím
regény

Darabszám