A jelen kötet az emberiség képekhez fűződő viszonyát mutatja be részletekbe menően: művészet- és művelődéstörténeti tabló keretein belül ismerhetjük meg, hogy miért alakulhatott ki a háromdimenziós tárgyak síkban való ábrázolásának művészete, miért volt egyáltalán szükség arra, hogy a térben látott tárgyakat vagy eseményeket képeken rögzítsék, s hogy ennek milyen szabályai, mesterfogásai és trükkjei vannak. Kertész Viktort a tér ábrázolhatóvá tétele érdekli, az a művészeti és mérnöki eljárás, amelynek keretein belül a térben lévő tárgyak, amelyeket körüljárhatunk, megfoghatunk stb. egy sík lapon ábrázolhatóvá válnak, ami számos gyakorlati következményt vont maga után. Az izgalmas, ismeretterjesztő célzattal megírt könyv első fejezete vázlatosan áttekinti az egyes korszakok perspektíva-eszményét, hogy szükségét látták-e annak, hogy az ábrázolt kép e szabályrendszernek legyen alárendelve, egyáltalán tisztában voltak-e a fogalommal és módszertannal. A második fejezet mélyebben belemegy a perspektivikus ábrázolás kérdéseibe, miközben konkrét példákon keresztül teszi még érzékletesebbé az eljárásmód fontosságát, lehetőségeit és izgalmas, az optikai illúzió felé nyitó trükkjeit. Ehhez a látás pszichikai hátterének felvázolását sem lehet megkerülni, amit a szerző sem mulaszt el. Ábrázolhatatlan tárgyak, amorf testek, az illúziót megteremtő fogások kaptak helyet ebben a fejezetben.