Vian világról alkotott képe sötét, amelyben az ember kegyetlen törvényeknek és a halálnak kiszolgáltatott. Az emberek életterét szolgáltató környezet regényről-regényre egyre érthetetlenebbül szerveződik, míg a Piros fű világa már egy teljesen elidegenedett társadalom. A regényből teljesen hiányzik az emberi környezet, csupán két emberpár, Wolf és Lil, illetve Zafir Lazuli és Ápridinka monoton életét ismerhetjük meg. A főszereplő Wolfról semmit sem tudhatunk; tudatosan elfeledett múltja semmilyen életrajzi előzményre nem enged következtetni, s ugyanígy jövője is bizonytalan. Vágytalan és céltalan mindennapjait Lillel és Zafirral való érthetetlen és értelmetlen párbeszédekkel színesíti. Wolf ismeretlen megrendelő kérésére ismeretlen rendeltetésű gépet készít a technikus Zafir segítségével. Miután nem tudja, hogy milyen célból munkálkodik, az elkészült gépezetet saját - nem létező - emlékképei felidézésére, az újra-átélés bizonytalan örömére használja. A gép mellett, az "emlékgyűjtő gödörben" pedig feketés sötétségként emelkedik valami, ami Wolf kimerített vágyait szimbolizálja. Viantól igen távol állt mindenfajta moralizálás és filozofálgatás. Hősei nem erkölcsi katarzis eredményeként semmisülnek meg, hanem az értelmetlen világban való létezés egyetlen értelmeként. A regény végén Wolf öngyilkos lesz - csak a halott ember befejezett, hiszen nincs emlékezete. És a halálban oldódik föl Zafir is, tehetetlenségét és életképtelenségét felismerve. Vian regényei egy korszak új nemzedékének érzelmeit fejezték ki, ám ez a korszak nem Vian élettere volt; ismeretlen íróként halt meg és csak a hatvanas évek végére emelkedett a "király" méltóságába. Nyelvi bravúrral és játékos fordulattal teli kifejezésmódja, már-már poétikus semmitmondása az ez időre beteljesedett társadalomban talált méltó visszhangra. A modern világirodalom hívei kereshetik a könyvet. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"