A középkori eredetű japán haiku klasszikus korszaka a 19. század végéig tartott, innét számítódik a modern haikulíra kora. Ez utóbbi motívumrendszere, nyelve – a versforma érintetlenül maradása mellett – nagymértékben megváltozott, és világhódító útra indult; így a magyar költészetben is népszerűvé, manapság szinte divatos lírai versformává vált. Ezt a mai életérzést tükröző modern haikut képviselte Szentkirályi Fittler József előző két kötete (Sorslángocskák, 2018; Őrizz meg engem, 2020), ez az új könyve viszont az eredeti, a klasszikus haikuköltészet reinkarnációja. Vagyis a négy évszak rendjét, azon belül a különböző idő- és napszakok természet szabta sorát jeleníti meg. Ennek megfelelően az első vers a téltemetés szertartását idézi: „Máglya a parton. / Láng az éggel összeér. / Tél ravatala”. Ezt követik a tavaszt köszöntő, a nyarat dicsérő darabok, míg az utolsó költemény a búcsúzó ősz néhány finom vonallal fölrajzolt képe: „Le-lehulló hang. / Beszélgető levelek. / Utolsó szavak”.