A neves kritikus, Kárpáti Aurél írta 1930-ban, hogy onnan lehet tudni, hogy a színház nem pusztán üzlet, hanem kulturális intézmény is, hogy egy-egy előadásáról kritika születik. A felvidéki költő, dramaturg, a révkomáromi Jókai Színház munkatársa maga is kritikus, de nem kívülálló ítész, nagyon is belülről szemléli a felvidéki magyar színjátszás helyzetét. Épp ezt a helyzetet tekinti át kis kötete bevezető írásában (Színház, politika, színházpolitika, kritika), és megállapítja, hogy amióta a felvidéki kisebbségi színjátszás egyáltalán létezik, mindig valami külső szempont – rendszerint a politika – határozta meg a működését, ráadásul a felvidéki magyar irodalom sem állt elő olyan jelentős színpadi alkotással, amely a nemzeti irodalom léptékében jelentősnek lett volna mondható. A szerző az utóbbi évtized komáromi – és kisebb részben kassai – előadásai fölött tart kritikai szemlét, éspedig olyan módon, hogy a konkrét előadás elemző bemutatása mellett folyton kitér a dramaturgia, a rendezés, a színházelmélet vonatkozó kérdéseire is. Szól Georges Feydeau Egy hölgy a Maximból című bohózatának révkomáromi előadásáról, amelyet a magyarországi Verebes István rendezett, és amely mérsékelt sikert aratott. Szintén kudarcként értékeli az ugyancsak magyarországi vendégrendező, Valló Péter által színre vitt darabot, Spiró György művét, a Príma környéket. Van olyan írása (A hatvanadik évad, avagy Clouseau felügyelő megcélozza a béka fenekét), amely már címében elárulja a szerző értékítéletét. Nemkülönben lerántja Fenyő Miklós – Tasnádi István Made in Hungária című musicaljének révkomáromi bemutatóját (Rózsaszín köd, dübörgő üresség, állótaps). Soóky László kérlelhetetlen szigorral minősíti a Jókai Színház előadásait, és ítéleteit rendre írásai címében előre jelzi (Az árulás monoton melankóliája; A közönségességek meghitt bája; Kottából való muzsikálás esetén jó, ha a karnagy ismeri a kottát). A kötet utószóként olvasható írásában (A felvidéki magyar dekadencia) áttekinti a jelenkori kisebbségi színjátszás minden gondját-baját, a jó drámai mű hiányától kezdve a kulturális élet irányítóinak szélhámoskodásán keresztül a kultúra alapkérdéseinek újratárgyalásáig, a kicsinyes ideologizálás fékező hatásától a jeles gondolkodók – mint Hamvas Béla vagy Márai Sándor – eszméinek szükséges integrálásáig. Soóky László kegyetlenül őszinte kritikai megállapításaival nyilvánvaló módon a felvidéki színjátszás, a színházi kultúra megújítását szándékozik szolgálni. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"