A felvidéki költő, író, a révkomáromi Jókai Színház dramaturgja öt, groteszkbe hajló színművét tartalmazza a kötet; valamennyi a felvidéki magyarság életéről szól, de mind a köznapok történéseiben és a kisemberek sorsában mutatja föl a kisebbségi lét közép-európai érvényű tanulságait. A „keserédes játéknak” nevezett Harcos békeidő még panoráma képet ad a kisebbségi élet megannyi kérdéséről. Szereplői rég halottak, így jelképes alakjai a felvidéki magyarságnak, annak a nemzetdarabnak, amelyik még a saját feltámadását is elrontja. Soóky antihősei az élet- és halálképtelenség megtestesítői, akik régi rögeszméiktől befolyásolva bolyonganak, mert se nyugodni, se föltámadni nem tudnak. A Kóklerek forradalma szereplői mind széltolók, akik a történelmi események sodrába kerülve forradalmárokká válnak, ami a valóságban azt jelenti, hogy üres szólamokat puffogtatnak, mutyiznak, frakcióznak, osztozkodnak, fecsegnek. Soóky László lényegében a csehszlovákiai rendszerváltozás elkótyavetyélését ábrázolja groteszk darabjában. A „vicces tragédiaként” meghatározott Könyöklők 1989. november 17-én, az ún. „bársonyos forradalom” első napján játszódik egy felvidéki magyar faluban. Itt él a nemzetiség sorsával számot vető nagyregényt megalkotni kívánó Szerző, akinek igazi ihletője a jóféle szilvapálinka. A darabban megelevenedik a kisebbségi értelmiség elhivatottság-érzése éppen úgy, mint terméketlen aggodalmaskodása vagy rendszeres kocsmázása, besúgóvá züllése és az a fajta restsége, amelynek következtében a szereplők szinte észre sem veszik, hogy megkezdődött a rendszerváltozás. Az Istvánka „több szereplős monodráma”, főhőse a tagbaszakadt, ám szellemileg visszamaradt Istvánka, akinek élettörténete magán viseli a felvidéki magyarság 20.századi történelmének szinte minden fontosabb fordulatát. A cselekmény során Istvánka ugyan gyilkos lesz, mégis inkább szánnivaló, mint elítélendő figura. A szűkebb keretű emberi történet a kisebbségi sors tükrözése mellett a kitaszítottak balladája, egy szép szerelem legendája és az egyszerű – ha tetszik, együgyű -- tisztaság apoteózisa. A „derűs szomorújátéknak” nevezett monodráma, A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd előadója, Géza nyolc fejezetben mesél a kisebbségi sorsról, az egyszerű emberek életéről, a közösség köznapjairól, bánatairól és örömeiről, olyan emlékekről, amelyek a jelenkorban is hatnak. Az író szülőfalujában, Búcson élő Géza történetmesélése lényegében az előző négy színmű közös epilógusának is fölfogható, mert egy ember életébe sűrül bele a közösség sorsa. Így a személyes mese végtelen történet lesz, amelynek időcentrumában az 1953. év áll, Sztálin és Klement Gottwald halálának esztendeje, ám az emlékek előre és hátra ugrálnak, így jelenítődik meg a felvidéki magyar múlt egy szakasza. Soóky László groteszkbe hajló darabjai a kisemberek köznapi életében mutatják föl a kisebbség sorsát, azt a történelmi múltat, amely minden ízében meghatározza a jelenkort. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"