Külön kategóriát képeznek a világirodalmon belül azok a művek, amelyek a "huszadik század regényei", az elmúlt száz év felkavaró, történelmet, politikát, kultúrát, tudományt - és ezzel párhuzamosan természetesen az egyes emberek életét is - gyökeresen átformáló időszakát megragadni, értelmezni, visszaidézni, ábrázolni igyekvő írások. Ezek közé tartozik Paul Verhaeghen könyve is, amely a második világháborút megelőző évektől ível a közelmúltig, a kilencvenes évek derekáig, megrázó, részletes és mindenekelőtt hiteles portréját alkotva meg a korabeli (és jelenkori) Németországnak. A több szálon és idősíkon játszódó, összetett történet egyik fő alakja egy fiatal pszichológus doktorandusz, Paul Andermans, aki egy 1995-ös neonácikkal történő utcai összecsapást követően kerül kórházba. Itt ismerkedik meg a másik főhőssel, a holokauszttúlélő Jozef de Heerrel; az idős úr bizalmába fogadja a fiatalembert, és megosztja vele felkavaró emlékeit a haláltáborról és az onnan való menekülésről. Mindkettejük sorsa összefonódik a harmadik főszereplőével, a Nobel-díjas fizikus Goldfarbéval, aki bár most annak az egyetemnek a tanára, amelynek Paul is a hallgatója, annak idején a Manhattan-projekt keretei között részt vett az atombomba létrehozásában is. Hármójuk összekapcsolódó krónikájának hátterében bontakozik ki vészjóslóan az európai történelem egyik legsötétebb időszaka, majd az abból lassan kivezető, Németország újraegyesítéséig ívelő út. A könyv irodalmi csúcsteljesítmény, a sodró, áradó, szimbolikus utalásokkal, intertextuális brillírozásokkal teli szövegfolyam nem könnyű olvasmány - de feltétlenül érdemes nekivágnia minden művelt olvasónak. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"