A költő Nyitott könyv (1916) című verses regényét már Kosztolányi a 20. századi magyar irodalom alapművei közé sorolta; a másik hasonló műfajú alkotás, A titkos írás egészében mindez ideig nem jelent meg nyomtatásban. Az előbbit szerzője „lírai pamfletnek” nevezte, talán azért, mert csaknem túláradóan őszinte reflexiók gyűjteménye, a maga múltját fölölelő lírai emlékezéssor. A költő gyors tempóban haladva vall magáról, sokszor egészen ellentmondásosan: naivság és komor hév, fájó tudatosság és perverzióig jutó öngúny jellemzi viviszekcióját. Emlékei, érzései és gondolatai egy örökké nyugtalan, a helyét nem lelő, semmi jót nem váró embert mutat; egyszer fájdalmasan jajgat, máskor beletörődően megbékél a sorsával. A verses regény az emlékezet mozaikképeire épül, fölidéződik egy vonatutazás képe, a szerkesztőség és a nyomda hangulata, majd megjelenik Nagyvárad, a Kékmacska nevű vendéglő, a színház világa, a költő későbbi budapesti életének megannyi epizódja. Fölidézi pénztelenségét, költővé válását, az irodalmi életben és a bohémek körében való forgolódását, az orfeumok atmoszféráját, és persze számos nő alakját, a hódítások történeteit, mígnem az utolsó fejezetben a megállapodott költő szólal meg: „S a költő már megenyhült életével, / van felesége, kinek főztje jó. / Csak néha borul el, ha jő az alkony…” (Utóhang). Somlyó Zoltán lírai önéletrajzi regénye a tragikus életérzés jegyében fogant, rendre a fájdalmas emlékek idéződnek föl. Bár a mű autobiográf olvasata kézenfekvő, van egy, az „átkozott költőt” leíró irodalomtörténeti szempontja is, a 20. század eleji magyar költőtípus egyéni alakváltozatának megjelenítése. A titkos írás – amely az előbbi mű folytatásának tekinthető – költője is zaklatott lélek: „Ki tud egy költőt elkísérni útján, / mikor szerelmi tébolyban lebeg? / Mikor lélekben ihletre ragadják / az átkozott gonosz végletek”. Hideg novemberi éjszakán bolyong a költő a pesti utcákon, messzi ligetek látványán mereng, miközben „Mérget kevert morális életének / kristálykelyhébe öntudatosan; / s a méreg oly édes volt szívének / s ő fulladozva itta boldogan”. Érzékeny, zaklatott, csapongó lélek rajza jelenik meg ebben a verses regényben, ugyancsak végletes lelkiséggel és formai elemekkel, szinte vadromantikus pátosszal: „Ha csúf zimankós éccakán a kedves / elhal mellőled, sóhajtva neved, / s az égzengés rikoltja a szívedbe / a borzasztó, bús gyászéneket”. A két verses regény tematikai szempontból kapcsolódik egymáshoz, hiszen az utóbbiban a már házas költő viszontagságai jelennek meg. A Nyitott könyv végén a nősüléssel révbe ért lírai ego most, a folytatásban családi élete viharait ábrázolja. A két mű – amelyhez Zsoldos Sándor írt eligazító utószót – átfogó képet ad Somlyó Zoltán legtermékenyebb időszaka (1910-1919) külső és belső történéseiről. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"