A kötet első fele, a G történetek című novellafüzér főhőse, G két nő között él: az egyik J, a felesége, a másik V, a munkatársa. J pályaelhagyó képzőművész, aki merő kényszerűségből tanítani megy; V agilis üzletasszony, a férfi vállalkozásának motorja, sikerének biztosítéka. G a novellákban fölidézi szerelmét J-vel, ahogyan a lány bemutatta őt vidéken élő szüleinek; emlékezik házasságuk szép és kevésbé szép epizódjaira, majd a válásukra, J elköltözésére, meg arra, hogy elválásuk után J visszatalál az alkotómunkához. G megcsömörlik élete sűrű fordulataitól, és elhatározza, hogy kivonul a világból, és a szlovák határhoz közeli Nógrádgárdonyban telepszik le, hogy nyugalomra találjon. A második novellasor, a Nógrádgárdonyi napló újabb laza szerkezetű epizódsor a falu múltjából, közelmúltjából és jelenéből; a hajdani grófi vadászatokról, a falu kocsmájáról, a nagyszájú Bari Erzsébet hirtelen haláláról. Végül is G a csöndet és a nyugalmat keresi a faluban, amelynek valódi csöndjét legföljebb Jocó traktorjának zaja töri meg, aztán a traktor is bedöglik a főutca közepén, és újra csönd lesz. Ebbe a furcsa, felemás idillbe lép be G, vagy ahogyan a faluban emlegetik, a Pesti. Az író megörökíti a tavaszi cseresznyeszüretet, az öreg körorvos alakját és tallóz a falusiak levelezésében is. A novellasor utolsó írása maga a Nógrádgárdonyi napló, ebben Pesti beszámol itteni letelepedéséről, a romos házba való beköltözéséről, itteni életének csöndes folyásáról, a szomszédokról, a téli tüzelő fölaprításáról, azután a szépséges cigányasszonyról, Veronikáról, aki a kendőjével legyezgeti az ájult G-t, miután futás közben elájult. G. hosszasan töpreng a sorsán és sorsának tapasztalatain. Annak idején azért menekült el a fővárosból, mert ott túl fordulatos volt az élet, most azonban rájön, a falusiak élete ugyanilyen fordulatos, csak másképpen. G folyton a megváltó megnyugvást keresi, míg aztán megsejti, a megváltás kulcsa a saját kezében van. Így jut el egyik fontos fölismeréséhez: „Én még sohasem, kerestem Istent, de néha úgy érzem, ő már felfigyelt rám”. A két novellafüzért a szarvas alakja keretezi. Gyermekkorában édesanyja mondta neki esténként: „Álmodj szarvasról, drágám!” Akkor a kisfiú legföljebb képeskönyvben látott szarvast. Most Nógrádgárdonyban csakugyan találkozik az öreg szarvasbikával, ettől ájul el, hogy aztán a szeretőjévé váló Veronika térítse magához. És amikor hosszú idő múltán a volt felesége, J fölkeresi, hogy visszahívja Budapestre, válaszra sem méltatja az asszonyt. Az epizódok, jelenetek, levelek, naplójegyzetek, emlékképek laza füzéréből álló két novellasor végül is a sors megkerülhetetlenségéről szól, arról, amit a szerző mottóként választott idézete mond: „Valami történik. A szálakat szövik a párkák” (Szerb Antal). Vagyis az író azt kérdezi: elbujdoshat-e sorsa elől bárki. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"