Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
„Ez a könyv rólam szól, és a »belső harcaimról«. Megfűszerezve egy csipet romantikával és persze rímelő versekkel is – vallja a huszonegy éves szerző, Kozma Valentin. Azt is bevallja, azért vetette papírra iskolai dolgozatra emlékeztető memoárját, hogy „segíthessen azokon, akik hasonló vagy nehezebb helyzetben vannak. Na meg azért is, hogy maradandó legyen az, hogy »itt« járt”. Mert úgy gondolja, „fontos az, hogy mit hagyunk magunk után a Földi életünk során…” Nos eddigi éveinek – amikből négyet testépítéssel (body building) töltött – summázatából megtudjuk, hogy hatodikos korában, tizenhárom évesen „önpusztító tevékenységekbe” kezdett, jelentsen ez bármit. Tizenhét évesen pedig otthagyta az iskolát. Önmegvalósító útja során építőipari segédmunkásként dolgozott néhány napot, amiből megtudta, hogy a fizikai munka nem az ő világa. Inkább írásra adta fejét, hogy bemutassa: „én ki is voltam/vagyok. S milyen belső harcokat kellett megélnem ahhoz, hogy azzá váljak aki most vagyok. Ezen kívül még bemutatok s mesélek egy olyan dologról, amit eddig még 1 embernek tettem meg a Világon. Ez nem más lesz mint a halálfélelem”. A kamaszkor mindent felerősítő impulzusainak jegyében az eleve nagy méretű betűket még vastagon is szedték. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Kozma Valentin (1996-)

Nevetve szállok s szívedben járok

Aktuális online ár
3 360 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Kozma Valentin (1996-)
ISBN
9789631296143
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
20 cm
Kiadó
Magánkiad.
Cikkszám
3001033685

Darabszám