Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A nemrég elhunyt, világhírű olasz írót mindig is foglalkoztatták a történelmi spekulációk, a nemzetközi konspirációk; ezúttal egy, az 1990-es évek elején alakuló revolverújság, a Holnap formálódó szerkesztőségébe tekint be, újabb leleplezésre készülve. A lapot alapítók abból indulnak ki, hogy minden hagyományos újság az előző nap szükségképpen kissé avult híreit közli. Velük szemben a Holnap azonnal reagálni fog az eseményekre, és már azelőtt megírja, ki a tettes, mi húzódik az események hátterében, mielőtt a rendőrség egyáltalán nyomozásba kezdene. Colonna szerkesztő, a főszereplő éppen ilyen redakcióba való, ő is állandóan szimatol, gyanakszik, folyton kutatja a jelenségek hátterét, földeríti a cselekedetek indítékait, mert pontosan tudja, hogy amit a televíziók és a lapok közölnek, az mind hazugság. Miközben a frissen alakuló szerkesztőség előkészíti a Holnap mutatványszámát, aközben Eco pontról pontra ismerteti, milyen módszereket, trükköket alkalmaz az "oknyomozó újságírás"; élvezetes és szórakoztató példák sokaságát hozza föl, hogy bizonyítsa a sajtó konzekvens hazudozását. Úgy írja meg szellemes, vitriolos "újságírói tanfolyama" anyagát, ahogyan a szakdolgozat írásának fortélyait ismertette a Hogyan írjunk szakdolgozatot? című esszéregényében. Colonna egy beszélgetés alkalmával kollégájától, Braggadociótól arról értesül, hogy az olasz partizánok 1945 tavaszán nem is végezték ki Mussolinit, hanem a hasonmásával végeztek, az ő holttestét tették közszemlére Milánóban. Bár a diktátor nem térhetett vissza a hatalomba, a történelem - titokban - egészen másként alakult, mint ahogyan az a tankönyvekben áll. Colonna és kollégája - mint remek oknyomozó újságírók - hipotetikusan összerakják Itália és Európa 1945 utáni történelmének mozaikkockáit. Eco újságíró hősei számba vesznek néhány tagadhatatlanul reális szempontot; például azt, hogy Mussolinit meg kellett menteni a partizánok kínvallatásától, mert túl sokat árulhatott volna el az angolokkal való kapcsolatáról, a sorsa összefüggött a világháború után szinte azonnal elkezdődött hidegháború kialakulásával és Európa szövevényes érdekrendszerével. Colonna és kollégája szinte újraírják Európa történelmét az 1968-as diáklázadásoktól a terrorizmuson át a maffia szerepéig. Hogy Braggadocio csakugyan tudott valamit, az akkor derül ki, amikor megölik. Ettől kezdve viszont azok az újságírók sincsenek biztonságban, akik tudtak e történelmi föltevés létezéséről, tartalmáról és dokumentumairól. Ezért néhányan úgy döntenek, Dél-Amerikába vándorolnak ki. Eco regénye sajátos elegye a kriminek és a cinikus értelmiségiek karriertörténetnek; vegyül benne az izgalom és a humor, a történelem és a szerelem. Umberto Eco utolsó, 2015-ben elkészült regénye méltó lezárása a híres életműnek. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Eco, Umberto (1932-2016)

Mutatványszám

Raktári szám: 9789634053637
Borító ár
3 290 Ft
Aktuális online ár
2 468 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Eco, Umberto (1932-2016)
ISBN
9789634053637
Egyéb szerzőség
Barna Imre (1951-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
21 cm
Kiadó
Európa
Cikkszám
3000254037

Darabszám