A Pesti Kalligram gondozásában megjelent kötetben Rugási Gyula professzor, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) tanára, a Szent Pál Akadémia tanszékvezetője hat tanulmányát adja közre. A neves klasszika-filológus, filozófiatörténész, teológus szerző fő kutatási területe az ókeresztény teológia és görög filozófia, hebraisztika, középkori zsidó filozófia, újszövetségi exegézis és a 20. századi filozófiatörténet. Az utóbbi öt év kutatásairól, gondolatairól ad számot jegyzetekkel kiegészített tanulmányaiban: az első, címadó Mózes és a könyv után írásai sorrendben: Pellai Arisztón (Portrévázlat a II. századból), Tíz történeti tétel a gnózisról, Vénusz virrasztása, A láthatatlan képmás (Szubjektív észrevételek az ikonteológia antik gyökereiről), végül Száműzött jelen (Szolid töprengések – Gábor György könyve nyomán). Mózes és a kinyilatkoztatás paradox helyzetéről értekezve, például megállapítja, hogy mindannak igazságáról, amiről az Úr ígéretében szól, éppen az az eseménysor tanúskodik majd, amelyről részletekbe menően az Exodus könyve tudósít. Vagyis az a könyv, amelynek (a szerző szerint nem éppen konfliktusmentes) megszövegezésén a Biblia Istene és a történet „megszeppent pásztora” közösen fáradozik. Tehát ahhoz, hogy a könyv megszülethessen, Mózesnek döntenie kellett, azaz hinnie kellett abban, hogy ami vele az égő pusztai bokornál történt, az nem álom, sem nem a környező népekre jellemző hősi ének vetülete. Rugási professzor véleménye szerint a mai olvasónak is döntenie kell, hogy miként viszonyul a Könyvek Könyvéhez: „Minden, hangsúlyozottan minden Ábrahám vagy éppen Mózes hitén múlik, csakúgy negyven vagy harminc évszázaddal ezelőtt, miként a 21. század elején.” A választások elemzése során elmereng az álombeli isteni kijelentések értelmezésén: „Senki sem menekülhet a kinyilatkoztatás nyelvének e túláradó hatalma elől, még az sem, aki azt hiszi, hogy menekülésre semmi oka. Már csak azért sem, mert ahogy a kinyilatkoztatott Tan, úgy a szóbeli Tan időtlenül tornyosuló felhője s maga a könyvvilág sem tűr meg önmagával kapcsolatban semmiféle személytelen viszonyt, ahogyan ez például a tudományhoz, a mitológiához, a filozófiához, avagy általában a vallásokhoz mérten lehetséges. Különös, hogy ilyenkor még a főállású exegéta, hagyományos megítélés szerint »holt nyelvek tudója« sem járhat el másképpen; számára minden halott nyelv él.” A művészettörténeti szempontból is igen érdekes, 18. századi Giambattista Piranesi antik romokat ábrázoló metszeteiről írott bevezetőn (A megváltatlan romvilág) kívül a szerző a függelékben a Messiási követelmény kérdésköréről elmélkedik a rabbinikus irodalom tükrében. Filozófiai, szellemi síkon felkészült olvasóknak szánt, színvonalas munka. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"