Szebényi Ildikó ritkábban szóló költőink közül való, ám amikor új verset közöl, az mindig figyelemre méltó esemény, és különösen az válogatott költeményeinek megjelenése. A Mókuskerék az 1980-as évektől kiinduló, hallgató korszakokkal megszakított pályájának egész terméséről átfogó képet ad. Versei gyakori kiindulópontja, hogy a szerző, a lírai én meghatározza a maga helyét, nézőpontját, perspektíváját, és ezután a lírai alany rendre ráismer a maga kicsinységére, amely azonban épp azt a célt szolgálja, hogy a lét valódi dimenzióját, a teljességét ragadja meg. Egyetlen képbe, allegóriába képes összefogni a maga „barackmagnyi” életének és a lét egészének perspektíváját (Lehetnék akár). Verseiben a létfilozófia valódi költészetté lényegül, és minden darabjában erőteljesen van jelen a lírai ego, még akkor is, ha keresi a helyét, ha sok bizonytalanság gyötri, akkor is, ha egyszerre láttatja a test apró porcikáit és a létezés végtelen távlatait. Vagyis legtöbbször világtávlatban elemzi önmagát (Cibál a szél), vagy épp az alföldi puszta horizontját szemlélve szeretné fölmérni a maga számára az univerzumot, miközben mindig megtalálja a témához aktuálisan illő formákat, a magyaros ütemezőtől (Könyörgő) a prózaversig (Tudod-e ősz?). A létezés teljessége mellett a létezés dialektikájáról is van mondanivalója (Csak egy történés), és sokszor ennek megfelelően váltogatja nézőpontját (Virrassz velem). A második ciklus (Legyen időm) számos darabja önmagában is létfilozófiai kérdésföltevés, létértelmezés (A Nincs a Vanban van; Mint párhuzamos vonalak; Ha). És mennél súlyosabb kérdést fogalmaz meg a költő, annál súlyosabbak a szavai: „A kisbogár / nem tétovázott: / egy lépésben elhordta a világot” (A világot). Számos darabjában eljut a legelvontabb gondolatokat megjelenítő szimbólumokig, frappáns metaforákig, jelentéses látomásokig: „Vak madarak szállnak / az üvegbe, odakenődik / a vér, a hegyek megindulnak, / a folyók megáradnak, / felcsap a tűz, leég a város” (Isten kabátja alá). Szebényi Ildikó válogatott verseinek kötete nem egyszerűen egy életmű alakulástörténetének hiteles lenyomata, hanem az érett költői látás, a kidolgozott formaművészet, a képekben gazdag, szimbolizmusig jutó gondolati líra diadala, amelyben harmónia és diszharmónia kettőssége épp úgy jelen van, mint ahogyan a létezés dialektikájának összetettsége. Szebényi Ildikó mindent tud a költészetről, aki belső erejéből és nem poétikai trükkökből építi föl hatásos strófáit, verseit: „aki ír, meztelenül fekszik / a boncasztalra, vakító / fények alatt teríti ki magát, / éjszaka nem tud aludni, / keresi Isten arcát” (Nem kér). Lírája Nagy László, Bella István és Tornai József nyomdokain halad, nem csak gondolati vagy formai minták tekintetében, hanem a megszólalás színvonalában is. Éppen ezért válogatott verseinek kötete a kortárs magyar költészet számon tartandó értéke. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"