1989-et írunk, a Romániában ma is gyakran „Aranykorként” emlegetett kései diktatúra végnapjait éli. Daniel Bănulescu zabolátlan fantáziája groteszk mesevilágként alkotja újra a történelmet, amelyben a Ceauşescu házaspár és pribékjei – vagy inkább torz karikatúráik – egy sosem volt bukaresti alvilág földöntúli erőkkel cimboráló figuráival vívják titkos élet-halál harcukat. Körülöttük hullaszállítók, hegyi remeték, bűbájosok és egyéb, a realitás kereteit szétfeszítő alakok sereglete kavarog. Ebben a disztópikus történelmi eposzban az embertelenség és az emberi gyarlóság egyazon érme két oldala, ám ez nem egyszerűen az önkényuralom bestialitásának következménye, hanem a bukott világ perverz természettörvénye. A tét, amely a kiszámíthatatlanul kanyargó történet főhősét, a diktátor ellen merényletet szervező Lakatfűt hajtja, nem a politikai szabadság, hanem a spirituális megváltás, bár olvasóként nehéz eldönteni, legalább ez az ígéret komolyan vehető-e… Bănulescu kultikus regényciklusának záródarabja önálló műként is olvasható, beskatulyázhatatlan, őserőként burjánzó szöveg. "A férfi a franciaágyon hever a hálószobában, csak a feje látszik ki a pléd alól. Nyaka köré medvezsíros borogatást csavart, kuruzslószer, de hatékony, mindig ezt alkalmazza, amikor úgy érzi, hogy veszélyben a hangja. Nicolae Ceaușescu hetvenegy éves, magassága 1,62 méter, és a fontossági sorrendben első öt állami tisztséget ő tölti be. Elena Ceaușescu épp a sminkjét törli le. Támlátlan, kerek széken ül tükrös toalettasztalánál. Arctejjel tisztogatja ábrázatát, vattakorongokkal szárítja, majd fehéresbarna krémet masszíroz bele a pórusaiba. Megvacsoráztak, megnéztek egy filmet a földszinti vetítőteremben, most pedig aludni készülnek. A nő Cordon Rouge pezsgőt iszik apró kortyokban. A férfi cukorbeteg, ezért az ágya végénél lévő kis üveg meggylikőr szacharinnal van édesítve." "– Szent Ortodox Egyházunk azt tanítja, hogy ha a holttest elporlad, az annak a jele, hogy az elhunytnak a lelke bűnbocsánatban részesült… Ha viszont valakinek a teste nem porlad el, az azt jelzi, hogy az elhunyt egy utolsó segítséget kér tőlünk, élőktől. – Aha. – Én elvégzem az illő feloldozást, és pontosan amikor a teste felbomlik, huss!, kimenekül a lelke is az ördög agyarai közül, amelyekkel a pokolban tartotta. – Ezér’ neveznek a bunkók „Ördögátverőnek”. – Igen. Ezér’. De nekem egy másik név tetszik, amit szintén az emberek adtak nekem. – Melyik? – „Halottak doktora”… Hát ugye… Nem vizsgálom meg őket? De, megvizsgálom. És nem gyógyítom meg őket? De, meggyógyítom. Annyi az egész, hogy az én pácienseim nem kiabálnak, nincsenek rohamaik, és ha valamilyen kezelés csődöt mond, nem panaszolnak be." Daniel Bănulescu (1960) író, költő. Első verseskötete csak erősen cenzúrázva jelenhetett meg, írói pályafutása a 90-es években, a korábbi kötet teljes kiadásával indult el igazán, majd első regénye (Csókolom a segged, Szeretett Vezérünk!) végképp a román irodalmi élet fenegyerekévé avatta. Számos elismerésben részesült, műveit több nyelvre lefordították. Alkotói megszállottságára jellemző, hogy regényeinek újabb kiadásait rendre javítja, átdolgozza. Kiadásunk a könyv harmadik, az író által (ez idő szerint) definitívnek tekintett verzión alapul.