A román író és költő az először 1994-ben megjelent, a Ceauşescu-diktatúráról szóló groteszk regényével (Csókolom a segged, szeretett Vezérünk, 201410189) robbant be a közép-európai irodalmi köztudatba, de versei erotikus atmoszférájával is komoly figyelmet keltett. Ez a verseskötete egyes szám első személyben írott vallomásait tartalmazza, ám e darabok igen messze esnek a hagyományos lírai vallomásoktól, hiszen olyan szabadversekről van szó, amelynek lírai alanya afféle origó, kiindulópont a világ belátható és láthatatlan rétegeinek értelmezéséhez. Bănulescu a maga megsebzett kezéből kiindulóan az evilági és túlvilági lét dimenzióit vázolja föl, a sebét nyalogató kutya és az ördög alakjának bevonásával (A sebem bárja). Egy erotikusan fülledt este rajzában ábrázolja a férfi és a nő együttlétének lehetséges formáit és lelki reakcióit, a vágy mámorából kiinduló gondolatok variációit (Az este, amelyben combjaid Daniel Bănulescu ujjai alatt debütálnak). Versek sorában szól erotikától átfűtött kapcsolatairól, együttléteiről, amelyek már-már transzcendens dimenziókat érintenek (Aszalt egzotikus gyümölcs leszel; Holnaptól közvetlenül a fán találkozunk). A költő érzékelhető ambíciója, hogy testesebb és komplexebb formákban fejezze ki magát, erre utal tízrészes Dekameron című ciklusa, amelyben a férfi-nő kapcsolatot növeszti univerzális életérzéssé. „Bevallom / A lábai abban a pillanatban elvakítottak / Szexusának fénylő és étvágygerjesztő / Kisugárzása olyan volt mint egy / Turistatérkép amelyért falra másztam” (VIII. Benned együtt él két gondolat). Verseinek egy karakteres csoportjában helyeket, a helyek szellemét szövi versbe (Állatkert; A „Mihail Sadoveanu Községi könyvtár; A „Dimitrie Centemir” Gimnázium; A „Gambrinus” söröző; Ingázás az Északi Pályaudvarról). E darabokban az adott tér látványa, még inkább a lelkében élő hangulata indítja el a költő gondolatfutamait, messzire érő asszociációit. Akár önmagából, akár a férfi-nő kapcsolatából, akár a hely szelleméből indul ki, minden darabja az emberi univerzum poétikus ábrázolása lesz. Lírai hőse hol elveszetten bolyong, hol céltudatosan halad, de végső kérdése rendre ugyanaz: „Mondd hát el nekünk te ütődött / Hol van a te Istened?” (És hirtelen tested bárjában felborítom az asztalt). A nagyon is profán versek minden esteben az égi horizont felé mutatnak. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"