Az orvos-író tollforgatói munkásságának egyik ismertetőjegye, hogy szívesen gondol újra vagy folytat, esetleg parafrazeál klasszikusokat; ilyen műve volt Az ember tragédiájának A budapesti színnel (201725206) történő „kiegészítése”. Ezúttal Dante fő művének, az Isteni színjátéknak jelenkori magyar viszonyokra alkalmazott változatát alkotta meg a maga groteszk modorában: a beteg bejárja a hazai egészségügy pokoli bugyrait. Aszalós Csongor három klasszikus szerző munkásságát idézi föl és ötvözi össze: Dante színművét, Villon balladáit és Petrarca szonettjeit, így alkotva meg a Medica commediát. A történet lényege, hogy a szerzőnek negyvenéves koráig – néhány másnaposság miatti gyöngélkedését leszámítva – soha nem volt komolyabb baja, ám egy nap ismeretlen eredetű rosszullét verte le, aminek rövidesen kiderült az oka: veseelégtelenség. Ezzel kezdetét veszi az egyes szám első személyű hős „pokoljárása”, amelynek fejezetei: A váróteremben; A vizsgálóban; A kórteremben; Az első nap; Betegek között; Az éjszaka – és így tovább, a 11. részig, A zárójelentés elkészültéig. A tercinában megírt enyhén ironikus, enyhén groteszk komédia minden fejezetéhez csatlakozik egy villoni ballada és/vagy komoly és komolykodó szonett a halálfélelemről, a kórházi szerelemről, a beteg küldözgetéséről, az öregedés jeleinek fölismeréséről vagy a hálapénzről. Egyik szonettjében (A kiégésről) az orvos-író fölöttébb hitelesen így ír a megfáradt doktorról: „Miért kér bárki segítséget tőlem? / A halálon már rég túl vagyok! / A pokol és a paradicsom előttem / nyitott kapu – már el nem ámulok”. Aszalós Csongor a világlíra legszebb hagyományaihoz nyúl, hogy a mai magyar egészségügyről őszintén, de kissé groteszk beállításban szóljon. Ilyen módon a tekintélyes klasszikus formák a jelenkor profán, esetleg kissé cinikus életérzését jelenítik meg. A kötet utolsó harmadának vegyes tartalmú fejezete (Örök feloldozás) darabjai között akad kulturális élmény inspirálta vers (Delacroix), a modernista költészeten gúnyolódó szonett (A szerkesztő epilógja), szerelmes hexameter (Hexameter – szerelemben) vagy éppen Áprily Lajos líráját idéző dal (Bordal). E fejezetben is egymást váltja és erősíti a tragikum és az abszurdba hajló, fonák módszerű ábrázolás: „Gyűrt mosolyból ráncbaszedve / ismét csillog a holdvilág. / Megszaggatott, kérges tenyerén / számtalanul hullnak a csillagok. / Fehér, gazos udvarunkban / egy szamár ordítva hempereg” (Borostyán). A szerző alig takargatott szándéka, hogy költészetével valamilyen harmóniát találjon a maga számára a jelen zavaros világában; versekben megnyilatkozó küzdelmét váltakozóan jellemzi az erős elszántság és a beletörődő irónia, a klasszicitás formáinak fölidézése és az abszurd, a groteszk látásmód felé nyitás. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"