Az orvos író több műfajú szerző, régebb óta ír verset és színpadi művet – ez a kis kötete is egy drámát és egy elbeszélő költeményt tartalmaz. A budapesti szín Madách fő művének, Az ember tragédiájának továbbgondolásával született, annak aktualizált kiegészítése. A darabban Ádám, a frissen megválasztott parlamenti képviselő naiv idealista, aki csakugyan annak tekinti a politikát, aminek lennie kellene, a közjó szolgálatának. Tanácsadója, Lucifer épp az ellenkezője, a politikai élet legmélyebb mocsarának tipikus alakja, cinikus machiavellista, gonosz érdekleső, folyton mesterkedő és rosszban sántikáló alak. Éva fura szerzet, kicsit butuska, és roppantul vonzzák a „trendi” dolgok – mint a feminizmus --, de tiszta szívű, szerethető nő. A színmű a Parlament folyosóin, üléstermében játszódik: itt vitáznak, alkudoznak, alakoskodnak a képviselők, a miniszterek, itt nyüzsögnek az újságírók, az ellenzéki aktivisták és mindenféle, magukat „civilnek” hazudó léhűtők. A mű sajátos dramaturgiája nem csupán a dialógusokból, de a szereplők, főként Lucifer, színpadról való kiszólásaiból is építkezik. Miközben a Parlamentben folyik a szócséplés, az országban forrong a hangulat, küszöbön áll a népfölkelés. Bár mindenki érzi, sejti, hogy közeleg a társadalmi robbanás, a képviselők, politikusok csaknem zavartalanul alkudoznak a maguk személyes hasznára. A darab végkicsengése: csak a tisztító vihar mentheti meg az országot. A budapesti szín hasonlóan ér véget, mint Madách alkotása: Ádám és Éva összekötik az életüket, mert egymásban találják meg életük értelmét. A kötet másik darabja az Emlékezni: csak fájdalom című elbeszélő költemény, amely 1919 nyarán, a proletárdiktatúra idején játszódik egy kiskunsági faluban. Az aratásra készülő parasztokat agitátorok keresik föl, és miközben az ország területéből egyre nagyobb darabokat hasítanak le a szomszéd országok, aközben a vörös kiküldöttek egymás ellen uszítják az embereket. Állandóan a provokálnak: a birtokosok, a papok, az értelmiségiek ellen izgatják a falusiakat, miközben azok tisztelik ezeket az embereket, és főként a földdel, a betakarítással akarnak foglalkozni. Az egyik gyűlésen a parasztok elzavarják a kiküldött agitátort, mire a helyszínre érkező Lenin-fiúk a statáriumra hivatkozva erőszakoskodnak, összeverik a papot, elítélik a módosabb gazdákat, a bírót, terrorizálják a lakosságot. A fővárosból jött pribékek egy helybéli újonc vörös katonával akarják agyonlövetni a papot, ám mivel a fiú képtelen gyilkolni, őt lövik agyon. A mű végére fordul a kocka: „Lecsüggesztett fejjel állnak vörös csillagos vitézek, / a proletár-öntudattal zokogva kegyelmet kérnek”. A szerző ekként summázza a tanácsköztársaság emberi tanulságát: „Emlékezni: csak fájdalom – ezt adta a forradalom!”, majd hitet tesz amellett, hogy csakis a békés, hasznos munka viheti előre az országot. Aszalós Csongor hagyományos, ütemező, rímes versformában beszél színművében a mai közéletről és a nemzet emlékezetének egy, mának is tanulságokat mutató gyászos fejezetéről. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"