Horváth Ödön sokoldalú, soktémájú, sok szólamban alkotó költő, aki ráadásul egy-egy kötetét valamilyen tematikai vagy műfaji szempont szerint állítja össze. Ezúttal a térrel és az idővel kapcsolatos verseit gyűjtötte össze, amelyek mind-mind szonett formában íródtak. A tér és idő természetesen tágan értelmezendő, hiszen a költő gyakorta elemelkedik földi témáitól, számos filozófiai ihletésű, transzcendens témájú, a keresztény hit kérdéseit érintő verset is közöl. Fölfogásában az emberi sors a Gondviselés védelme alatt áll, ez azonban nem jelenti azt, hogy az életnek ne lenne árnyékos oldala. Horváth Ödön nem kerüli meg az olyan témákat, mint az emberi gyarlóság, a csalódás, az elválás. A kötet tíz tematikus ciklusból áll, egyenként 27 szonettel: Ismét felkel a Nap; Bölcsességünk gyökerei; Viharok előjele; Itt él közöttünk; Ölelkezések közben; Tükrünkkel szemben; Fojtott hangon; Tolltánc; Ha utolér a tél; Párbeszéd a halállal. A címek is jól jelzik, hogy a születéstől a halálig, a napkeltétől az estéig követi az ember útját időben és térben, szól az élet zenitjéről és az elmúlás kikerülhetetlenségéről. Hihetetlenül sokféle tematikát, gazdag motivikát jelenít meg a költő; van mondandója a szerelemről, az istenkeresésről vagy a történelemről, a fagyról, a magányról és az útkeresésről. E témabőség szinte a kimeríthetetlenség, az áttekinthetetlenség érzését váltja ki az olvasóban, aki egy idő után azt kezdi keresni: mi az egyedi, mi a sajátos Horváth Ödön költészetében. Mert az kétségtelen, hogy az élet minden elementumáról van közvetlen hangú mondanivalója; gyermekien örvend a havazásnak (Hóesés), rajong az imádott nőért (Ott középen), szépen szól az alkonyatról (Utolsó sugarakban) és a mohó testi vágyról (Szőke szépség), vagyis az olvasó e szonett-dömpingben bizonyosan talál magának kedvére valót, olyat, amelyről azt gondolhatja: ez róla szól. Csak mintha a költő egyéni arcát, személyének varázsát, egójának egyediségét, hangjának átütő erejét nem lelné. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"