Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Az elismert lengyel történész arra vállalkozott, hogy önálló kötetekben mutassa be Lengyelország korszakokra bontott történetét. Andrzej Nowak a lengyelek megtelepedésétől, az ország alapításától kezdve vezeti végig narratíváját 1202-ig. A zárás dátuma szimbolikus, ugyanis ezzel az évvel ért véget Kadłubek Boldog Vince, 11–12. században élt történetíró krónikája is. Nowak Lengyelország geológiájával kezdi történeti elbeszélését: a földrajzi determináció kérdését tematizálva, valamint a mai Lengyelországot is meghatározó, természetes határok hiányából adódó geopolitikai kitettséget középpontba állítva. Két nézőpont ütközött már a századforduló idején is: az egyik megközelítés szerint földrajzilag kevésbé indokolt a lengyel államiság léte, azt a lengyelek kulturális kontinuitása és össznemzeti akarata legitimálja; míg a másik meglátás igenis számol a földrajzi tér adta keretekkel, és úgy gondolja, hogy a térség nyugat és kelet között közvetítő szerepet játszva járulhat hozzá a kontinens egységéhez. A gazdagon illusztrált kötet ezt követően kronologikus rendben tárgyalja az ország történetét.

Nowak, Andrzej (1961-)

Lengyelország története 1202-ig - Őseink földje

Borító ár
9 500 Ft
Kötött ár
8 550 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Nowak, Andrzej (1961-)
ISBN
9789635565924
Egyéb szerzőség
Pálfalvi Lajos (1959-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2025
Méret
399 o.
Kiadás pontos dátuma
2025.03.24
Kiadó
Gondolat
Cikkszám
3001092930
Alcím
őseink földje

Darabszám