Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Kisasszonyképző (202213155) című regényében, egy trilógia nyitó kötetében kezdte bemutatni Tüdős Klára életét a szerző, Bódis Kriszta. Egy olyan 20. századi női ikonról van szó, aki egyszerre volt ruha- és jelmeztervező, forgatókönyvíró, filmrendező és -producer, néprajzkutató, emlékiratíró, feminista aktivista és embermentő a vészkorszak idején. A most megjelenő második kötet, Korzón a pokolba címmel Tüdős Klára életének 1919. március és 1941. április közötti időszakát mutatja be. Mind magán-, mind közéleti szempontból mozgalmas évtizedekről van szó, hiszen 1919-ben ment férjhez Szunyogh Rudolf debreceni huszárfőhadnagyhoz, akinek a trianoni országvesztés után odalett érmelléki négyszáz holdas birtoka (a regény cselekménye is itt veszi kezdetét). 1925-ben került az Operaházhoz a fiatal nő, ahol a jelmezműhely vezetője és jelmeztervezője lett, közben pedig 1928-ban elvált a férjétől. Ő tervezte például Kodály Zoltán Háry János című operájának jelmezeit. A harmincas években színházi darabokat és balettszüzséket kezdett írni, 1939-től kezdve pedig filmek jelmeztervezője is volt. 1937-ben a belvárosban divatszalont nyitott Pántlika néven, amellyel divatba hozta a paraszthímzéssel, szőttesekkel díszített ruhákat. Számos híresség vásárolt nála, köztük a kormányzó felesége, Horthy Miklósné Purgly Magdolna. 1938-ban ismét házasságot kötött, méghozzá a jogász végzettségű Zsindely Ferenccel, aki már tizenöt éve a szeretője volt, akkoriban pedig vallás- és közoktatásügyi minisztériumi államtitkár lett, mellette Komárom város kormánypárti országgyűlési képviselője, 1939-től miniszterelnökségi államtitkár. Tüdős Klára mindeközben részt vett a falukutató mozgalomban, 1939-ben kéziszövő telepet alapított Nagylócon, 1940-ben, férje támogatásával pedig megalapította a Györffy Kollégiumot, melyet paraszti származású, tehetséges fiatalok felkarolására, oktatására hozott létre. Ezt a mozgalmas időszakot mutatja be a regény, a Tanácsköztársaság borzalmaitól az ellenforradalmi történéseken, Trianonon, a bethleni konszolidáción és a gazdasági világválság hatásain át egészen 1941. április 3-ig, Teleki Pál miniszterelnök öngyilkosságáig. A regény végén a felhasznált források listáját találjuk. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Bódis Kriszta (1967-)

Korzón a pokolba

Borító ár
5 999 Ft
Aktuális online ár
4 499 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Bódis Kriszta (1967-)
ISBN
9789635048243
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2023
Méret
525 o.
Kiadó
Európa
Cikkszám
3001082584
Alcím
Istenhegy II.

Darabszám