Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Gyarmati György legújabb könyve az 1956-os forradalmat szeretné új fénytörésbe állítani, leszámolni a korábbi mítoszokkal és legendákkal, s az eseményeket, e formálódó és gomolygó két hetet a maga komplexitásában olvasói elé állítani. A kötet az eseménysorral foglalkozó tanulmányok hol lazábban, hol szorosabban illeszkedő halmaza, kiváló kortárs történészi kísérlet, amely egyedül az alaposabb megértést tartja szem előtt. Gyarmati az első fejezetben egy olyan megállapítást tesz, amely az egész könyvre és a későbbi kutatásokra vonatkoztatva is megállja a helyét, érdemes idézni: „amit forradalomnak élünk meg – vagy utólag így kategorizálunk –, nem predesztinált, és több tényező diszkrét konstellációja »robbantja ki«”. Vagyis az események megvizsgálása és számba vétele során a terminológiai és kategorizációs béklyót olykor le kell vetni, s friss szemmel újra átnézni a rendelkezésünkre álló forrásokat. A könyv első fejezete az előszót követően tehát az okszerűség mítoszával számol le, majd a folyamatosan válságba sodródó ország állapotát nézi meg közelebbről 1956-ban.
Gyarmati György (1951-)

Kollektív nemzeti függelemsértés - Írások 1956-ról

Borító ár
4 500 Ft
Aktuális online ár
3 375 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Gyarmati György (1951-)
ISBN
9786156604026
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2023
Méret
274 o.
Kiadó
Kronosz
Cikkszám
3001080100
Alcím
írások 1956-ról

Darabszám