Tizenötödik kötetében Talata József prózai műveket, valamint verseket jelentetett meg, melyek átfogják az elmúlt négy évtizedet. A kötet egyrészt felidézi az Égtájak között című szamizdat folyóirat történetét, anekdotikus módon testközelbe hozza a nyolcvanas évek irodalmi és kulturális világának hangulatát, másrészt e hangulatot a kötetben közölt képek és grafikák, illetve a szerző versei révén átélhetővé teszi. Lévén az Égtájak között adja a kötet tematikus háttéranyagát, valamint a korszak közéleti-irodalmi nyilvánossága, jeles írók és költők, kritikusok és a kultúra meghatározó alakjai is feltűnnek az autobiografikus alapokon álló novellákban, rövidebb elbeszélésekben. A versek a Talatára jellemző mély érzelemvilággal bíró lírai ént léptetik ismét színre: impresszionista látomások ütköznek és keverednek el a nominális líra puritánabb, felsorolásszerű megszólalásmódjával, feloldhatatlan feszültséget teremtve és hagyva hátra maguk után. E költői vízióra kiváló példa a Még él a nép című költemény: