A világjáró magyar költő 2016. március 17-én, éppen Szent Patrik napján Londonban repülőgépre szállt, hogy Barbadosra utazzék, ám Írország fölött tűz ütött ki a gépen, ezért kényszerleszállást hajtott végre Shannon repülőterén. Erről Böszörményi Zoltán így beszélt egy interjúban Csontos János mikrofonja előtt: „füst és láng volt a repülőn. Erről írtam, meg azokról a pillanatokról, azokról a percekről, amikor az ember érzi: no, hát most bármikor vége lehet. És hogy hogyan néz szembe ezekkel a lehetőségekkel… Mik jutnak eszébe?” (Csontos János: Írókorzó, 201723109). A sikeres kényszerleszállás után az utasok ideiglenes szállásukra mentek, ahol az ír személyzet meggyőződéssel állította: kizárólag Írország védőszentjének, Szent Patriknak köszönhetik megmenekülésüket; ezért volt jelentősége annak, hogy épp e szent névnapján történt a szerencsés kimenetelű baleset. A csaknem félszáz oldalas hosszú vers finom részletezéssel, ugyanakkor gondolatritmikus visszatérésekkel dinamizálva a szöveget beszéli el a történetet, onnét kezdve, hogy furcsa szag lepte el az utasteret, egészen addig, amíg a kényszerleszállást végrehajtó gép futóműve megérintette a shannoni repülőtér kifutópályájának betonját. Ez a néhány perc azonban éppen elegendő volt a költőnek arra, hogy számot vessen az életével – ennek, egymásba érő benyomásainak, gondolatainak, érzéseinek, sejtéseinek, rapszodikusan föltoluló érzeteinek gyors leltára a költemény, amelyben természetesen utalás történik az erdélyi magyar líra ikonikus versére, Szilágyi Domokos Kényszerleszállás (1978) című kötete címadó darabjára, amely az aradi születésű Böszörményi Zoltánnak is fontos olvasmánya volt hajdan. A hosszú versben – nevezhetjük poémának is – izgalmasan keverednek a régi emlékek és a jelenben átélt, rémület kiváltotta gondolatok, ezeket az összetett, egyszer kaotikus, másszor logikus lelki reakciókat verseli meg: „Titkokat takargat az elme, hosszabb hallgatásra / rendezkedik be az elmúlásba kapaszkodó lélek. / A furcsa belső zavarban monoton ritmussal / zümmög a repülő két hajtóműve” – érzékelteti a vers elején a kiinduló helyzetet. Álmosító utazásnak ígérkezik az óceán fölötti hosszú repülőút, mígnem a gép hirtelen fordulót ír le, és a rossz sejtelem lesz úrrá a költőn: „A félelem síkos felületén csúszom lefelé”. Aztán nem marad más hátra, mint a fohász: „Őrködjön felettem, / felettünk az Úr keze!” Egyetlen pillanat alatt megváltozik körülötte és benne a világ, rádöbben, milyen sérülékeny és kiszolgáltatott az ember. A kusza vagy rendezett gondolatok sűrűjét a refrénszerűen visszatérő sorok tagolják: „A dolgok síkos felületén csúszom lefelé”, „A bizonytalanság síkos felületén csúszom lefelé”, „Az aggodalom síkos felületén csúszunk lefelé”, „A történetek síkos felületén csúszom lefelé”. Gyorsan pörögnek agyában a gondolatok életről és halálról, biztonságról és félelemről, az élet fontos dolgairól és semmiségekről, irodalomról és zenéről, emberről és mindenségről. Böszörményi Zoltán kozmikus térbe, az időtlen végtelenségbe helyezi a rémület pillanatait, miközben csaknem pszichoanalitikus módján elemzi saját tudatműködését. Csak egyvalamiben biztos, tudja, hogy megállíthatatlanul pörög az élet visszaszámlálója – földön és égen egyaránt. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"