A román költőnő lírája sajátos módon egymásnak ellentmondó vonásokat hoz összhangba - tartalmi értelemben: a szerelmet szomorúan ábrázolja, formai tekintetben: egyszerre szűkszavú és olykor töredékes, ugyanakkor kifinomultan stílusos. Már a kötet Nichita Stanescutól való mottója is ilyenfajta ellentmondásosságra utal, és aztán a maga szólama többféle hangfekvésben sulykolja, hogy életérzése a szomorúság, érzelmi életét a magány, kapcsolatait a beteljesületlenség, önképét a folytonos önvizsgálat, sőt önvád határozza meg. Visszatérő motívuma a tollától megfosztott. tehát röpülni képtelen madár képe, vagy a zuhanó Ikarosz alakja (Semmi – még az idő sem; … Íme a szerelem; Ez a nap).