„Az Irodalmi Rádió legjobb szerzője” 2024. évi díjazottjának első kötete egyszerre eredeti és hagyománykövető lírai megszólalás. Tartalmi tekintetben fiatalos, hiszen fogékony, érzékeny, nyitott, rugalmas, mégis felelősségtudatos alkatra vall; formafegyelem dolgában míves, csiszolt, a 20. század magyar klasszisait idéző. A bemutatkozó kötet ajánlója, Góg János „finom erezetű” líraként írja le Nagy Imre költészetét, ami egyfelől tartalmi összetettségre, másrészt esztétikai értékességre való törekvést jelent, ahogyan például a megfáradt ember estéjét ábrázolja: „Este testem unt mederbe hull, de tudja rég a kopott kerék, / falja bár a dér, ő még gurul, bár a rozsda már vörösen ég” (Altató férfikorban). Ezt az összetettséget, rétegezettséget sokszor befátyolozza az aggodalom, a közösségért érzett felelősség, az érdektelenség miatti személyes fájdalom, ám ezek az érzések nem lehúzzák, hanem az általánosítás felé nyitják ki költészetét (A szavak meddőn érnek véget; Hanyatló messzeség).