Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Sarah Rivens folytatja Fogoly című regényfolyamát (202425325; 202514279). A dark romance műfaji besorolású elbeszélésben az érzelmek és a hatalmi játszmák éppoly fontosak, mint a vad szenvedélyre épülő vonzalom, melytől a főszereplők először visszarettennek, de ahogy ismét közel merik engedni a másikat és kölcsönösen feltárulkoznak, az ellentétek és sérelmek dacára is kirobban köztük a szerelem. Ella még mindig a múlt fájdalmával és az Asher iránt érzett nehezteléssel küzd; a férfi ugyanis régen eltűnt az életéből, és ezt próbálja feldolgozni, miközben nem tudja elfelejteni őt. Asher eltaszította a szeretett nőt, mivel úgy gondolta, hogy klánja, a Scottok érdeke ezt kívánja meg tőle. A világ legveszélyesebb bűnszövetkezetét vezetni nem kispályásoknak való, ezzel Asher is tisztában van, de a sors útjai kifürkészhetetlenek, s bár büszkesége először nem engedi, hogy Bella közelébe kerüljön, a vonzás törvényével egyikük sem tudja felvenni a harcot. A regény mélyebben tárgyalja a belső konfliktusokat, a birtoklási vágyat, a bűntudatot és a megbocsátás lehetőségét két olyan karakter szemszögéből, akik egyszerre vágyakoznak és félnek egymástól. A műfaj jellegéből adódóan a viszonyuk intenzív, gyakran ellentmondásos, és a kapcsolatuk sötét, feszültséggel teli dinamikát mutat, ami taszítja és vonzza is őket egymáshoz.

Fogoly 2 (éldekorált)

Rivens, Sarah (1999-)

Raktári szám: 803615
Borító ár
6 999 Ft
Kötött ár
6 299 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Rivens, Sarah (1999-)
ISBN
9789636941260
Egyéb szerzőség
Sztoba Margit (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2026
Egyéb információk
670 o.
Kiadás pontos dátuma
2026.02.26
Kiadó
Cartaphilus
Cikkszám
3001099062
Alcím
az angyalod voltam, ördöggé tettél

Darabszám