Egy korántsem könnyű történelmi korszak humánus-emberi arcát akarja felvillantani a szerző; egyfajta válaszként is olvasható a regény arra a kérdésre, hogyan lehet átmenteni, megőrizni olyan alapvető értékeket, mint őszinteség, szeretet, család; hogyan lehet reménykedni, hinni a jóban akkor is, amikor úgy érezzük, hogy minden és mindenki ellenünk van. Erre tanít bennünket - korántsem didaktikus eszközökkel - a két főhős, Aladár és Klára (Aldó és Süni) története: a fiatal lány az őt körülvevő sűrű hazugság és embertelenség láttán nem akar felnőni. Semmire sem vágyik jobban, mint csipetnyi őszinteségre, és amikor erre rábukkan, fordulatot vesz az élete. Tulajdonképpen végig kettejük viszonyáról szól a történet: Aladár-Aldó legalább annyira zárkózott és kétségbeesett, mint páciense; életének hátralevő részét letöltendő büntetésként fogja fel. A lány felbukkanásával az ő sorsa is fokozatosan megváltozik: Klára gyerekként lép be az életébe, és felnőttként lép ki belőle. Háttérként beépül a regény folyamatába a sztálini és '56-os Magyarország társadalmi környezete, a háború előzményeivel és a hatvanas évek "konszolidációs" kezdeményeivel. A terjedelmes narrációba épülő párbeszédek mellett fontos építőelemei a könyvnek Klára levelei és naplórészletei, amelyek tovább mélyítik a realista alapokra épülő elbeszélés hitelét. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"