Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A neves brit történész vaskos összefoglalójában részletekbe menően tárja fel, hogy az Európai Unió, illetve annak jogelődje, az Európai Közösség milyen elvek szerint alakult ki, s hogy a nyugat-európai nemzetállamok számára miért volt hasznos a társulás, még akkor is, ha az önálló rendelkezésről bizonyos tekintetben kénytelenek voltak lemondani. Alan Milward a hosszú kutatóévek alatt feltárt levéltári források, valamint az általa összeállított gazdasági mutatók alapján arra jutott, hogy éppen ez az egyre szorosabb viszony volt az egyetlen kiút az európai nemzetállamok számára, amelyeknek így nem kellett feladnia történelmi hagyományait, miközben mégis mind gazdaságilag, mind társadalmilag az alapító hatok, majd a 20. század második felében csatlakozó országok látványosan egy irányba haladtak. A korábbi brit történetírás – állítja Milward – alapvetően a külpolitikai érdekek felől közelített a jelenséghez, de a szerző szerint jóval többről van szó, jóval több dolognak kellett korrelálnia ahhoz, hogy e nagy múltú országok politikai vezetői önként döntsenek így, a kényszer nem magyaráz meg mindent.
Milward, Alan (1935-2010)

Európa megmenti a nemzetállamot

Borító ár
5 950 Ft
Aktuális online ár
4 463 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Milward, Alan (1935-2010)
ISBN
9789632764870
Egyéb szerzőség
Babarczy Eszter (1966-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2023
Méret
479 o.
Kiadó
Osiris
Cikkszám
3001084647
Sorozatcím
Europica varietas ; 1217-0240

Darabszám