Nagyvarjasi Szabó István írásaiban úgy kel életre a történelem, mint felmenõink becses öröksége, amelynek megõrzése-továbbadása a legszemélyesebb morális kérdés. S éppen a múltunkért való felelõsségtudat magyarázza az odaadást, amellyel Szabó István, mint a jó õrzõk, vigyáz a strázsán. Szó sincs azonban arról, hogy a szerzõ mondatai és üzenetei oly komoran súlyosak volnának, hogy földig húznák az olvasó fejét. Épp ellenkezõleg! Ha van szellemmel, humorral, személyességgel teli történetírás, akkor Nagyvarjasi Szabó Istváné kétségtelenül ilyen. Az a bizonyos mesélõkedv, a székelyes fabulázó hajlam úgy vegyül személyes kutatási eredményeivel, olvasmányélményeivel, hogy minden mondata magával sodorja az olvasót. A jelen kötet három ciklusba rendezi a szerzõ legújabb írásait: az elsõ Nagyvarjas és környékének múltjából, emlékeibõl szemezget, a második részben halhatatlan magyarok tanulságos sorsáról, tetteirõl olvashatunk, a harmadik, záró ciklusban pedig – a háború szomorú aktualitása okán – Oroszország történelmében barangolhatunk. Legyen szó novellába oltott memoárról, könyvismertetõrõl vagy történelmi tanulmányról, Nagyvarjasi Szabó István minden írásával azt bizonyítja, hogy van értelme a közösségmegtartó igyekezetnek, hogy van értelme szóra bírni a múltat és megszólaltatni a jelen tanúit, mert ki tudja, holnap érvényes lesz-e még a pillanatnyi állapot.