Bognár Péter trilógiává bővítette bűnügyi regényeit. A Hajózni kell, élni nem kell (202204159) és a Minél kevesebb karácsonyt (202323107) után a magyar végek falusi miliője, a visszatérő, nem evilági figurák, valamint a falusiak közé furcsaságai ellenére is lassan beilleszkedő író története a végéhez közeledik. A regény részben szakít Oktáv, a település túlbuzgó polgárőrének középpontba állításával, de azért nem teljesen. A történet továbbra is e szűkre szabott keretek között mozog, s bár a korábbi kötetekben is kiemelt szereppel bírt a próza önreflexív horizontja, a második rész végén vérbeli posztmodern gesztussal kapcsolta össze Bognár az olvasott történetet a falu írójának éppen aktuálisan futó elbeszélésével, a harmadik részben a megírt történetek kilépnek a fikció korlátai közül, és valódi téttel bíró sztoriként kezdik alakítani a szereplők és az olvasók életét. A regény másik főszereplője tehát a korábban csak mellékszerepben feltűnő író, aki rádöbben, hogy történetei nem maradnak a borítók között, kiváltképp, ha azok bátran merítenek a megélt valóságából. Megtörténhet ugyanis, hogy a megregényesített figurák, akik természetesen nem hallottak sose Flaubert elhíresült (bár talán e formában soha el nem hangzott) mondatáról, miszerint ő volna Bovaryné, vagyis az író képes fiktív szereplőit is valós személyként felléptetni, illetve ezzel párhuzamosan magát is beleírni, úgy olvassák az író, vagyis Besszeler regényét, hogy az konkrétan róluk szól.