Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Újabb tanulmánykötettel jelentkezik a neves irodalomtörténész, Lengyel András. Többségük eredetileg 2011 és 2014 között jelent meg, két írás azonban most olvasható először. Mint ahogy az alcím is jelzi: "magrinalitástörténeti vázlatok" ezek, olyan irodalmárokról vagy intézményekről szóló írások, akik/amelyek a huszadik század első felében nem tartoztak az irodalmi fősodorba, ám nem csupán marginális helyzetben voltak, hanem fontos alakjai voltak az ellenkultúrának. Köztük van Barna Sándor, a Bécsi Magyar Újság tulajdonosa, aki koncepciós per elítéltjeként került börtönbe, és halt is meg ott, 1952-ben; az 1919 utáni bécsi magyar kulturális élet fontos könyvkiadója, a Julius Fischer Verlag; Vágó Márta író, a Szép Szó, majd a Magyar Csillag szerkesztőségének tagja, József Attila legnagyobb szerelme és múzsája; Lakatos Péter Pál publicista, költő, József Attila és Radnóti Miklós jó barátja, az illegális Kommunista Párt tagja; a harmincas évek jellegzetes radikális baloldali szerveződése, az ún. "oppó"; vagy éppen ez utóbbi csoport meghatározó alakja, a radikális demokratikus szocialistaként jellemzett Szirtes Andor, aki munkaszolgálat közben lelte halálát. A kötetet az írások eredeti megjelenésének adatai, valamint névmutató zárja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Lengyel András (1950-)

Ellenkultúra, peremhelyzetben - Marginalitástörténeti vázlatok

Borító ár
2 750 Ft
Aktuális online ár
2 063 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Lengyel András (1950-)
ISBN
9786155618079
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
368 o. ; 20 cm
Kiadó
Tiszatáj Alapítvány
Cikkszám
3001024303
Alcím
marginalitástörténeti vázlatok
Sorozatcím
Tiszatáj könyvek ; 1417-314X

Darabszám