Szabó Dezsőnek -- aki a 20. század egyik legnagyobb hatású magyar írója, az expresszív prózanyelv mestere volt -- inkább a regényeit és a publicisztikáját ismerik, az elbeszéléseit kevésbé. Ez, az Ünnepi Könyvhétre megjelent gazdag novellaválogatás mindenkit meggyőzhet arról, hogy a kisprózának is mestere volt. Ugyanakkor az is világossá válik, hogy novelláinak középpontjában az egyetemes emberi szenvedés áll, a nyomorúság és a kiszolgáltatottság, az emberhez méltatlan élet, amihez hozzáadódott a magyarság külön drámája, a vesztes I. világháború okozta széthullás, Trianon tragédiája. És itt bontakozik ki az író lélekemelő humanizmusa: az elesettekkel való szolidaritás kinyilvánításában, a kiszolgáltatottak fájdalmának megszólaltatásában, a nyomorgók néma szenvedéseire való figyelemfelhívásban. Ahogy maga írja: „Minden belém hajló arcban megtaláltam egy rokon fájdalmat, melyen át az ő élete az enyém lehetett. És így, csodálatos szent átlényegüléssel napról napra sokasodtam: egyszer csak az egész emberiség voltam. Minden emberi jaj az én jajgatásom volt…” Csak néhány témamotívum, miképp látta Szabó Dezső a nehéz sorsú emberek életét. A katonának behívott férfi megtagadja a parancsot, mert addig nem hagyhatja magára a családját, amíg le nem aratja kis rozsföldjét (Páljános István); a civil életben nyomorgó nyelvtanár néhány hétig „fejedelmi módon” él, mert a fronton szerzett sebesülése után a katonakórházban végre része van minden, addig elképzelhetetlen jóban (A sebesült). Szabó Dezső az élet groteszk, tragikus fordulatait is hatalmas erővel ábrázolja: a hadifogságból nagyon soká hazatért férfit a már fölnőtt és régóta önállóan gazdálkodó fiai megölik (Világtörténelem); az Erdélyből románok által kitiltott református lelkész az anyaországban, Budapesten dermesztő közönnyel találja magát szembe (Kálvinista legenda); a nyomorgó művész öngyilkos akar lenni, de fiatal lelke életörömre vágyása folyton megakadályozza, hogy végezzen magával (Bajkó Zsigmond öngyilkossága); hasonló a #ENTER#szerelmi bánatában öngyilkosságot fontolgató fiatal lány sorsútja is (Kató halni megy). Szabó Dezsőnek van érzéke a fonák ábrázoláshoz – elvégre a magyar pamflet-irodalom legnagyobbjai között tartjuk számon –, a legsötétebb nyomort is képes humorral ábrázolni (A jó lator; Ölj!) Az egyik legmegrázóbb novellájában a gyermekek kiszolgáltatottságát, jóra vágyását és szükségszerű keserves csalódásait örökíti meg (Kirándulás). Számos önéletrajzi elbeszélése közül kiemelkedik Az idő; Bánatlakoma a Felsőszén utcában és A szenvedés. Ugyancsak e témavonulatba tartozik a „másik élet” motívuma, annak az álomszerű megjelenítése, hogy az ember valódi élete sokszor nem az, amit a külvilág lát, hanem amit befelé él, ami a saját lényéből fakad és a maga örömére van (A másik élet; Különös utazás). Ugyancsak meghatározó témavonulat kisprózai munkásságában Erdély elvesztésének fájdalma, örök hazavágyása Kolozsvárra (Minden út oda visz). A kötet a 20. századi magyar irodalom egyik kiemelkedő alkotójának novellisztikájáról ad átfogó képet. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"