Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A sorozat egy meglehetősen hátborzongató témakörrel indítja a keleti kultúrák bemutatását. Indiában sok ezer éven át létezett az a hagyomány, melynek megfelelően, ha egy férfi meghalt, felesége kötelező szerűen „elégettette” magát, hogy a halálban is hűséges társa legyen urának. A „szati”, vagyis özvegyégetés ceremóniája számos leírásból ismert. Különös megbotránkozással írnak róla az angol gyarmatosítók, akik megpróbálták ugyan betiltani, ám a rituálé titokban mégis tovább élt a „benszülöttek” között. Kovács Gábor kötete az özvegyégetés szokásának felderítése közben olyan témaköröket feszeget, mint a halálhoz való viszonyulás, a női-férfi szerepek, az öngyilkosság (avagy önfeláldozás) és az erkölcsösség eltérő felfogásai az európai és az indiai kultúrkörben. A kötet első fejezetében a szati vallási és történelmi hátteréről olvashatunk. A második részben az európai özvegy és boszorkányégetés ókori és középkori jelenségeit mutatja be a szerző, majd Verne Nyolcvan nap alatt a Föld körül című regényében megjelenő „szati-ábrázolásról” tudósít. A harmadik fejezetben a téma feminista megközelítését mutatja be a szerző, majd az utolsó részben a halál indiai felfogása, és a hozzá kapcsolódó rituálék kerülnek megvilágításba. A téma tálalása – noha sok érdekességet hordoz – nem minden szempontból szerencsés. A munka felépítése, valamint a szerző utalásai alapján úgy tűnhet, hogy a szakma köreihez szól. A szakirodalomra való hivatkozás hiánya, valamint a kötet formai megjelenése sokkal inkább ismeretterjesztő jellegére vall.
Kovács Gábor (1958-)

Az özvegyégetés - keleti könyvtár 1.

Aktuális online ár
1 040 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Kovács Gábor (1958-)
ISBN
9789638762559
Egyéb szerzőség
Sári László (1950-) (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2008
Méret
151 o.
Kiadó
Kelet K.
Cikkszám
3000148949
Sorozatcím
Keleti könyvtár ; 1.

Darabszám