Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
Már Tömpe István közgazdász Sugárzó hónapok (201410317) című kötete is tartalmazott önéletrajzi elemeket, ám annak fókuszában nem sokkal korábban diagnosztizált rákbetegségének feldolgozása állt. Ezúttal hagyományosabb memoárral jelentkezik, ám nem csak saját életét, hanem családja históriáját is bemutatja, nagyszülei generációjáig visszamenőleg, miközben igyekszik felvázolni azt a kort is, bemutatni azon eseményeket is, amelyek családja életét döntően befolyásolták. Ír famíliája két ágáról: a Kelet-Romániát is megjárt erdélyi református ágról, valamint az "anyaországi" zsidó gyökerekkel is rendelkező felvidéki katolikus ágról. Megismerhetjük a család férfitagjait: a szerző apját és testvéreit, akik részt vettek a spanyol polgárháborúban, a köztársaságiak oldalán, egyikük pedig titokzatos körülmények között eltűnt. Olvashatunk apja másik testvéréről, a rá nagy hatást gyakorló nagybátyjáról, Andrásról, aki kémkedés gyanújába keveredett, és 1971-ben a Vörösmarty utcai irodaházban, fegyverrel vetett véget életének. Sok szó esik az apáról, a hithű kommunista Istvánról, aki Kádár János hűséges támogatója volt, és aki nem szánt bizalmi szerepet fiának. A szerző legrészletesebben természetesen saját életéről ír: gyermekkoráról, a családi életről, tanulmányairól, a Gazdaságkutató Intézetben, Moszkvában és Genfben töltött évekről. Sokat olvashatunk az államapparátusban töltött éveiről, illetve azon időszakról, mikor közvetlenül a rendszerváltás előtt a privatizáció előkészítését felügyelte, illetve amilyen munkát az Állami Vagyonügynökség élén végzett. Elsősorban ezen időszak tanulságait összegzi a cím is: hogy az elitek hogyan próbáltak elherdálni vagy lerombolni szinte mindent, önös vagy pártpolitikai érdekből. A fekete-fehér fotókkal illusztrált kötet mellékletében dokumentumok fakszimiléi kaptak helyet. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Tömpe István (1948-)

Az elitek árulása

Raktári szám: 9786155513084
Borító ár
3 990 Ft
Aktuális online ár
3 072 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Tömpe István (1948-)
ISBN
9786155513084
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2015
Méret
20 cm
Kiadó
Noran Libro
Cikkszám
3000242084

Darabszám