Csiby Károly az erdélyi magyar politikai és közélet "fenegyereke", aki megnyilatkozásaival számos alkalommal váltott ki megütközést vagy heves vitákat. Az éles kritikákat rendszerint szókimondásával, véleményének kendőzetlen megfogalmazásával gerjesztette - éppen erről a tulajdonságáról ír kispróza kötetének előszavában is (Előszó, avagy miért nem vagyok polkorrekt?) És miközben csakugyan szókimondó tollforgató, aközben novelláiban, tárcáiban, jegyzeteiben igen gyakran példázatos, szimbolikus történeteket ad elő. Amikor a nyári hőségben lepergeti ingéről a szárnyashangyákat, arra gondol, rá is ez a mulandóság vár (A szárnyashangyák álma). Amikor az ember keze közül kisikló halról gondolkodik, ismét magára gondol: erővel sosem tudták rávenni semmire, szép szóval meg eddig nemigen próbálta meggyőzni senki (A halak álma). Az ezeréves határ szomszédságában álló, annak idején az ország legkeletibb MÁV vasúti őrházánál, a gyimesbükki csonkavágányon álló öreg gőzmozdonyról az újjászületés föl nem adható reménye jut eszébe (A mozdony álma). Szívbe markolóan szép és ugyancsak példázatos történet az öreg, beteg, félig vak kutya esete, aki holtában is az életet szolgálta, hiszen elhullott szőrszálaiból a vörösbegy pár fészket épít jövendő fiókái számára (Szikra kutya karácsonya). Publicisztikai témájú, illetve műfajú írásaiban is sűrűn visszatér a jelképekhez; az öreg székely könnyes szemmel fényesíti azt a kitüntetést, amit még nagyapja vehetett át Horthy Miklós kormányzótól hazafias helytállásáért, és hűen őrzi azt a zászlót, amit a magyar honvédek 1944-ben, a Székelyföld kiürítésekor hátrahagytak (A zászló). A jelképességtől a nyílt kimondás felé mutat az az írása, amelyben a liberalizmus rombolása elleni küzdelemre buzdít (Példázat a fagyöngyről, a farkasról és a kerítésről). Sorra járja a régi Kolozsvár emlékhelyeit (A megszállt szülőváros romjai); fölidézi gyermekkora tétova gondolatait, amikor nem értette, magyarként miért kell szülőhazájának nevezni Romániát (Mindennapi Trianonjaim). És fölidézi már felnőttként átélt megrázkódtatását, amikor 1982 decemberében a román nyomozók tiltott magyar könyvek miatt tartottak házkutatást nála (A könyvek sorsa). Számos írásában idézi föl a hajdani erdélyi városok rég megváltozott atmoszféráját (a Kövületek a homok alatt című fejezetben). Csiby Károly kisprózáiban a történelem többnyire a személyes múlt alakjában jelenik meg: nagyszülei, szülei, idős rokonai, ismerősei és a maga gyermekkori emlékei által. Tudatában a múlt olykor elevenebb és élhetőbb, mint a jelen, de mindenképp értékesebb, hitelesebb, mint a balkáni nyüzsgésre emlékeztető mai kor. A kötet utolsó írásában ("Vannak vidékek legbelül") Kányádi Sándor nevezetes versét idézve felel a gyermekkorában föltett kérdésre, a "hol a hazám" dilemmájára: a csonkítatlan haza belül, a lélekben van. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"