Az eredetét tekintve „világi középszintű igazgatási egységként” definiálható vármegye bár az idők során számos alapvető változáson ment keresztül, mégis az egyik legrégibb, az államalapítástól máig folytonosan létező jogintézményünk. Fénykorát a kései rendi korszakban élve a 19. század derekáig a nemesi önkormányzat szerveként meghatározó szerepet játszott a rendi nemzet jogainak és érdekeinek tartós és eredményes érvényesítésében, majd politikai jelentősége és kiterjedt hatásköre az 1867-es kiegyezést követően alaposan megfakult, és elsősorban közigazgatási szerepköre örökítődött tovább. Kétségkívül komoly identitásformáló erővel bírt és bír a helyi kollektív emlékezetben, és hagyományosan a magyar történetírás kiemelt tárgya. A tanulmánykötet alapvetően az intézmény tágan értett politikai szerepével kapcsolatos újabb kutatásoknak teremt fórumot a 17. század végétől a 20. század közepéig. A vármegyék ugyanis egyfelől követeiken keresztül a rendi korszak végéig az országos politika meghatározó szereplői, majd a választókerületi rendszer alapelemei, egyúttal autonóm „politikai terek” voltak – lehetőséget nyújtva a területükön élők számára a politikai részvételre. Másfelől értelmezhetőek a politikai gondolkodás tárgyaiként, „politikai képzetként” is. A kötet írásai tematikailag és szemléleti-módszertani tekintetben is változatosak: közöttük a hagyományos közigazgatás- és hivataltörténeten, illetve a politikatörténeten túl képviselve van a társadalomtörténet, továbbá olyan társdiszciplínák, mint a jogtörténet, a nacionalizmuskutatás vagy a politikai eszmetörténet-írás nézőpontja.