Benke László közel öt évtizedre terjedő költészetéről ad átfogó képet válogatott verseinek gyűjteménye, ám a válogatás nem időrendet tart, nem az önálló kötetek anyaga szerint halad, hanem hét tematikus fejezetbe gyűjti anyagát. A címben szereplő „tűz” nem a forradalom lángját jelenti, hanem a költő személyiségének, szándékának jelzője, belső élet-lendületének, elszántságának kifejezője, ahogyan G. Komoróczy Emőke írja a kötet ajánlásában: „a konzekvens küzdőképesség gyümölcse”. A „tűz” az a hév, ami átfűti ezt az egyszerre alanyi ihletésű és közösségi hivatású költészetet, amelyben szép egyensúlyban áll az önkifejezés szándéka és a közösségszolgálat küldetése. Az első ciklus (Piros barackfa) a legszemélyesebb versek gyűjteménye, az indulás, a hazatérés, a visszagondolás, az életes szándékok verseinek foglalata, ahogyan szaggatott sorokban maga írja: „Kitakaróztál a sárból, / anyád fájdalmából. / Elmehetsz. / Felépítheted / a tengernek vélt / történelmi pocsolyánál / hitedet” (Jó utat!). A második fejezet (Az én otthonom) az ifjúságra, az ifjonti gondolatokra, szándékokra való visszatekintés verseit tartalmazza, amelyben már kifejeződik a költő illúziótlansága is: „Épül az ország, épül, / hitekből, hitetlenségből, / madarak meggyilkolt dalából, / pirosból, feketéből, / épül a síkság sikolyából, / a hegyek rémületéből” (Épül az ország). Az önmagával és költészetével szembenéző versek kerültek a harmadik ciklusba (Szavaim mélyén), ahol sokszor keserűen vet számot életével és formálódó művével: „Sír szélén ébredek. / Fölöttem valahol / láthatatlan csillag sajog. / Hol vagy »nagyszerű szédülés«? / Hol vagytok régi hős idők?” (Sír és csillag). A következő részben (Ima az elveszett költőért) a nemzet, a haza, Európa számára fontos gondjait szólaltatja meg, olyan motívumokkal, mint az elmúlás, a hit, az emberi példaadás, meg „a természet és a romlatlan ének egyensúlya” (Egyensúly). A kötetben helyet kapott még a személyes üzenetű, önéletrajzi vétetésű versek fejezete (Este az örök folyó felett), a kritikus tónusú társadalomábrázoló versek (Szenvedéstörténetünk), valamint a szerelmes költemények (A szerelem erőterében) ciklusa. Valamennyi részben jellemző Benke László ellenpontozó szerkesztésmódja, erős hatásra törekvő képalkotása, természeti ihletettsége, közvetlen, keresetlen beszédmódja. A tematikus fejezetek meg pontosan kirajzolják, hogyan gazdagodott motivikája, hogyan mélyült el gondolatisága és miképp maradt meg korai lelkesültsége, érzelmi hitele, „tüze”. Benke László válogatott verseinek kötete a sajátos – személyes átéltségű, ám közösségi indíttatású – költészet foglalata, ahol az élményvilág perspektívája, a mondandó hatóköre harmóniát képez a gondolati mélységgel és az ábrázolás plasztikusságával. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"