Benke László közéleti költőink közül való, e tekintetben azon az úton jár, amelyen nagy elődei, Nagy László, Utassy József, Ratkó József vagy Nagy Gáspár. Ez a kötete azonban sok vonatkozásban más, új arcélet mutat a költőről: sokkal személyesebb – ha kell, intimebb – a hangja, és megsokasodtak verseiben a bibliai motívumok, amelyeket a legtermészetesebb módon vonatkoztat mai és saját élethelyzetére. A kötet nyitó verse máris bensőséges számvetés önmagával, arról, mit kapott és mit adott ő a sorsnak (Erőtérben). A transzcendens motívumok fölszaporodását, erőteljes jelenlétét mutatják azok a versei, amelyekben Istent szólítja meg (Ima hajnali órán; Az Isten hallgatott). Számos darabját a Biblia ihlette (Édenkertben; Éva csókja; Éva arca), ezekben az elveszett Édent siratja vagy álmodja vissza, ahol még bűntelen volt az ember, ahol még volt esély a bukást elkerülni, tisztának maradni. Ez a tisztaságvágy, a bűntelenség könnyűségének álma vezeti el a bukolikus versek megalkotásához (Tavaszító; Erdőszéli fényben; Lugasomban). A személyesség, a valakihez tartozás örömteli kötelme, a társra találás gyönyörűsége, az együttlét mámora és felelőssége külön hangsúlyt kap a kötetben (Anyám és apám fényképe alá; A szerelem erőterében). Mindazonáltal megmaradt közügyi érdeklődése is: „Anyanyelvembe öltözött képzeletemmel / boldog magyarokat szeretnék látni e tájon. / De örökös veszedelemben hogyan bírjam ki, / hogy ne nagyon fájjon / örökölt és elrontott valóságom és látomásom?” (Örökös veszedelemben). Ezúttal közügyi versei is végtelenül személyesek, hiszen folyton a saját helyét, felelősségét, feladatát boncolgatja a nemzet sorskérdéseinek kontextusában, odáig, hogy azonosul a hazával (Erőtlenségben). Nem riad vissza a legsúlyosabb kérdések föltevésétől sem: mit tehet az egyén a történelemben, képes-e a gyönge ember ellenszegülni a sorsnak (Üzenet). Hosszabb kompozíciók, „nagy versek” adják e kötet karakterét, méltóan a nagy és súlyos kérdésekkel való számvetés igényéhez. De Benke László e nagyobb lélegzetű versei ritkán csúsznak át az éteri szférába, megmaradnak világunk realitásai között, miközben az olvasó mégis érzi a másik, az e világin túli dimenzió jelenlétét, földi és égi egymáshoz tartozását, elválaszthatatlanságát (Húsvéti üdvözlet; Az öröm éneke; Akivel reggelente harmatot szedtem). Benke László gondolatgazdag, ugyanakkor érzelmekkel átfűtött és míves költészetének megújulását reprezentáló kötet – amely az Ünnepi Könyvhét alkalmából jelent meg – kortárs költészetünk kiemelkedő értéke. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"