Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Lentner Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatójának szerkesztésében, mintegy negyven szerzőből álló alkotóközösség munkájaként lát napvilágot A devizahitelezés nagy kézikönyve. A kötet elején az egyetem rektora, Patyi András és Matolcsy György MNB-elnök ajánló sorait olvashatjuk, majd Darák Péter, a Kúria elnöke foglalja össze a devizahitelezés körében az elmúlt években történt változásokat, állami beavatkozásokat és ezek jogi vetületeit. Ezt követően az egyes fejezetek részletesen leírják a devizatúlhitelezés és a konszolidáció közgazdasági vonatkozásait, történeti vonatkozásban és nemzetközi összefüggéseiben is vizsgálva a kérdést, majd egy külön egység a jogi vonatkozásokat elemzi, természetesen részletesen foglalkozva a 2010 óta történtekkel. Négy írás az európai uniós jogi aspektusokat taglalja, ezt követi egy még tágabb nemzetközi kitekintés, jelentős hangsúlyt fektetve a kelet-közép-európai régióra, azon belül is kiemelten Szlovákia példájára. Az utolsó részben két hallgató empirikus kutatási eredményeinek összegzése kapott helyet: a devizahitelezés elterjedéséről, valamint a 2010-14 közötti konszolidációs folyamatról. Szakkönyvtárak anyaga. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

A devizahitelezés nagy kézikönyve

Raktári szám: 9786155344626
Aktuális online ár
2 980 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9786155344626
Egyéb szerzőség
Lentner Csaba (1962-) (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2014
Méret
24 cm
Kiadó
Nemz. Közszolgálati és Tankv. K.
Cikkszám
3000239897

Darabszám