A Vácott élő költő – ahogy mondani szokták – két lábbal áll a földön, aki éli, sőt megéli a valóságot, és nem csak ábrándozik róla. Egészben látja az emberi életet a kisgyermek eszmélkedésétől az elmúlásig és a teremtett világot a növényektől az univerzumig. Eközben éles tekintettel rögzíti az apró, ám jelentőségteljes életmozzanatokat, és ezeket lényegíti át verssé, emeli a költészet rangjára. A költő civilben mozdonyvezető, és e roppant felelősségteljes munka visszaköszön a témamotívumaiban is (Ágrólszakadt; Mozdony füstje; Láncszemek; Mozdonyt vezettem). Ám ezek a profán vasúti motívumok olykor paradox képekbe, frappáns vagy groteszk meglátásokba csapnak át