Beke Albert irodalomtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem egykori docense legújabb monográfiájában az 1945 és 1990 közötti magyar irodalom és annak kiemelkedő reprezentánsai fölött tör pálcát, és szigorú erkölcsi kritériumok szerint hívja tetemre a szocialista rendszert kiszolgáló írókat. „Őszinteség nélkül nincs művészet. Egy diktatúrában pedig a művész, vagyis az író nem lehet őszinte. Eszmecserét folytathatunk-e irodalomról egy olyan korban, amikor abszolút diktatúra volt? Tehetséges írók persze akkor is léteztek, de honnan tudhatnánk, hogy ki volt tehetséges, ha az adottsága nem nyilvánulhatott meg? Mert nagy írónak lenni nemcsak tehetség dolga, hanem társadalmi tisztánlátásé is."