Beke Albert az ’50-es évek második felétől, egyetemista korától foglalkozik az egyik legjelentősebb magyar irodalomtörténész, Gyulai Pál (1626-1909) munkásságával és személyiségével. A marxista irodalomtörténet-írás ideológiai keretei közé nem nagyon illettek a szerző Gyulai lélektanát boncolgató írásai, ezért számos róla szóló írása csak a rendszerváltozás után jelenhetett meg nyomtatásban, így a Hatalom és szerep. Gyulai Pál az ember (1994) is. A szerző most monografikus keretben illeszti össze korábbi dolgozatait, részmonográfiáit, hogy végre megalkossa Gyula Pál legteljesebb emberi és tudósi portréját. A kötet első nagy fejezete a Hatalom és szerep, amelyben a szerző a tudós emberi arcélét rajzolja meg rendkívüli alapossággal és körültekintéssel. Szól Gyulai korai költői próbálkozásairól, kritikusi pályakezdéséről és jellembeli tulajdonságairól; tárgyalja rokon- és ellenszenveit, ún. filozófia-nélküliségét, vitázó hajlamát, önfegyelmét. A további részekben monografikus szellemben dolgozza föl esztétikai felfogásának jellemzőit, bemutatván, mit értett Gyulai az esztétikai hatás fogalmán, mit tartott a művekben megjelenő harmóniáról, a szép-jó-igaz hármas eszményéről. Ismerteti Gyulai műfajelméletét, kritikusi modorát, stílusát, a kritika lehetőségéről vallott nézeteit, regényelméletét, az „eszményítő realizmusról” vallott gondolatait, szellemi konzervativizmusának ismérveit, az új írónemzedékekhez való viszonyának problematikáját. Beke Albert megállapítja, hogy Gyulai Pálnak igen nagy szerepe volt abban, hogy a 19. század utolsó negyedében és a századforduló idején kialakult az a nézet, hogy az új nemzedékek „kettészakították” a magyar irodalmat. A konzervatívok, így Gyulai is egyértelműen a Nyugatot tették meg bűnbaknak, míg Arany Jánost valósággal szentté avatták, ezzel mintegy útját állták a modern költészeti irányok meggyökeresedésének, és – írja az irodalomtudós személyiségét elemző szerző – mintha Gyulai még gyönyörködött is volna önmaga népszerűtlenségében. Később azzal is megvádolták Gyulait, hogy nem csupán a jövő nemzedék útján feküdt keresztbe, de visszamenőleg Petőfivel szemben is „sztárolta” Arany Jánost. Ezek a vádak, megállapítások azért bírnak nagy jelentőséggel, mert az akkori hazai irodalomoktatás Gyulai Pál ízlését, az ő kánonját tükrözte, így a művelt középosztály több nemzedéke Gyulai Pál esztétikájával tekintett az irodalmi alkotásokra. Vagyis nem egyszerűen egy tudós személyiségrajzát és életművének földolgozását adja Beke Albert könyve, hanem megérteti a 19-20. század fordulója irodalmi konzervativizmusának eredőit is. A kötet a magyar irodalomtörténet-írás történetének egyik alapműve. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"