Tamási Áron harmincas évekbeli alkotói korszaka - amely lényegében az 1940-es évekig, a háborús esztendőkig, illetve Budapesten való letelepedéséig tartott - a novellák tekintetében a legtermékenyebb és legjelentékenyebb periódus volt; részint folytatta a pályakezdés tematikáját, részint megújította kisprózája szemléletmódját, éspedig azzal, hogy látása valóságközelibb, ábrázolásmódja kevésbé áttételes lett, miközben őrizte az egyetemes emberi kérdések megfogalmazásának művészi szándékát. A valósághoz való közelebb kerülésének legtanulságosabb darabja a külvárosi kocsmatörténet, a Szeder és Butyka, mely a maga konok realizmusával a városi létforma kemény bírálata. Tragikus vagy szatirikus hangú elbeszéléseiben már-már tárgyválasztásával is figyelmeztetett a metafizika kerülésére, a valóság szigorú tényéire való figyelés parancsára, miközben végleg nem szakított a valóság és a tündérmese, a földközeliség és a kozmikusság harmonikus ötvözésével, a "tündéri realizmussal" sem