A huszadik század második és harmadik évtizede az európai államok életében a nagy háború végét, a gazdasági rendszerek összeomlását és évszázados monarchiák megszűnését jelentette, ám ezzel egy időben a filozófia berkeiben egy máig meghatározó generáció fejtette ki jelentős tanait: Ludwig Wittgenstein, Walter Benjamin, Ernst Cassirer és Martin Heidegger egyaránt osztozott a világháborús trauma, majd az elszabaduló jobb és baloldali radikalizmus tapasztalati mezején, munkásságuk mégis igen heterogén képet mutat. Leegyszerűsítve azonban mind a négy gondolkodó az ember, a társadalom, a tudás, a világ felfogása és értelmezése, valamint a megváltozott mediális viszonyok miatti episztemológiai alapállás újragondolására kényszerült.