A fiatal erdélyi költő első kötete egyszerre mutat egy szorongó és egy nyugtalan lírai alanyt, és e kettő együtteséből valami avantgárdra emlékeztető, izgatott líra keletkezik, amelyben a képek kifejezte látványok és érzetek kissé kaotikus módon keverednek, torlódnak: „neoncsövek vonaglása / agónia a makulátlan csempén / tükröződő steril remény / nem tudom eldönteni” (stagnál). Gothár Tamás nagyon különböző alakzatokban, eltérő versformákban és beszédmódokban szólal meg; egyszer magányos gondolkodóként csaknem epikus leírást ad az emlékeiről (szerda), máskor néhány soros bagatellt közöl (bagatell), vagy éppen természeti képbe foglalja látomását (2000 után). Számos versében utal költő elődeire vagy pályatársaira, pontosabban az ő munkáikra, gondolataikra, motívumaikra, így Csukás István, Weöres Sándor, André Ferenc, Kemény István, Petri György soraira. Visszatérő témája a végtelen idő, az állandóság, az idő múlásának megfigyelése, egyszóval a lírai alany időbeli pozíciója (visszanéz; bújócska; második bagatell; holnappara). Hosszabb verseinek rendszerint van valamilyen epikus magva, legalább abban a tekintetben, amelyben elhelyezheti önmagát (lesz maradása; ami összetart; volt szakadása). Számos darabja egy emléktöredékből, rögzült szituációból, megőrzött hangulatból indul ki, abból épül föl, innét indul el a lírai alany az értelmezés útján, amely értelmezés többnyire befelé irányul, ám közben izgalmas asszociációk, gondolati párhuzamok, ötletek tűnnek föl. Ebből adódóan versei mozaikos szerkezetűek, gyakori és gyors képváltásokkal; néha olyan távolra mutató gondolattársításokkal él, amelyek elmélyült értelmezést kívánnak az olvasótól. Rendre a ténfergő, szemlélődő lírai alanyt váratlan benyomások érik, amikről aztán eszébe jut sok minden. A vers textusa legtöbbször e gondolatfutamok rögzítése, annak rajza, miképp bíbelődik a lírai ego önnön érzéseivel, impresszióival, fantázia- és emlékképeivel (inga II.; inga III.; séma). Így ír: „valami behatárolhatatlan zihálás / körvonalazódik a reggelekben / a párkány előtt vonszolja magát / megüli a háztetőket csatornákba ülepedik” (reggeli út). A lírai alany és a látványdarabkákból, jelentéktelen mozzanatokból összerakott külvilág közötti ingázás, oda-visszatükrözés, a merész asszociációk izgalma, a fogalmak szabad használata, a vendégszövegek és átvett motívumok alkalmazása intellektuális nyugtalanságot kölcsönöz a verseknek: „öreg hajléktalan eteti a galambokat / egy nő sminkel / kiszól a konyhába huzat van / alufóliarecsegés / pánikroham a földszinti lakásban / a szürkületre rátapos a reggel” (váltás). Gothár Tamás első kötete még kialakulatlan költőt, a maga formanyelvét kereső verselőt mutat, aki pályája e fázisában a 21. század eleje költészetének módszereit, formáit, szólásmódjait próbálgatja a maga világképéhez igazítani.