Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Az elmúlt három évtized közép- és kelet-európai változásait kívánja bemutatni, elsősorban gazdasági szempontból az ismert közgazdász, Csaba László kötete. A szerző mindehhez mélyfúrásos módszert alkalmaz, az esettanulmányok és a nemzetközi elemzés társításával. Mint azt a bevezetésben kifejti, a rendszerváltást követő három évtized fejlődését egyfajta ingamozgásként értelmezi: a teljes államosítottságtól a piacosításon, az európai szabadkereskedelmi és szabályozási keretbe történt beépülésen, vagyis a liberalizálódáson át egészen az állam, az újraelosztás és az újraszabályozás visszatéréséig. S mint írja, mindez nemcsak hazánkban és térségükben jellemző, hanem világszerte is. Három fő kérdést vizsgál. Egyrészt, hogy igaz-e, hogy a kilencvenes években a piacosítás, valamint a gazdasági és a politikai szabad verseny túljutott az optimumon, és - a 2008-09-es globális pénzügyi válság által fölerősítve - egyfajta természetes következménynek tekinthető az inga visszalendülése? Igaz-e, hogy voltaképpen "a történelem bosszúját" éljük napjainkban, s hogy a harmincas években kialakult, majd a kommunista modernizációs kísérlet és a szovjetizálódás megszakította "természetes pályájára történt visszatérés" tanúi lennénk? S vajon nem változott-e meg a világ alapjaiban a harmincas évek óta? Mert ha igen, a fenti analógiák ugyan szépek, de hamisak. Könyvében harminc rendszerváltoztató ország változásait mutatja be, három nagyobb területi és kulturális egységbe (Közép-Európa és a Baltikum; Délkelet-Európa; Kelet-Európa, a Kaukázus és Közép-Ázsia) rendezve. Az időrendiség tekintetében határmezsgyének 1988-89-et tekinti; ezt követi az 1999-ig tartó rendszerváltoztatás és európai újraegyesítés időszaka, a 2000 és 2008 közötti második szakasz (révbe érés, a demokratikus hétköznapok, az olcsó külső források és a dolgok magától való megoldódásába vetett hit – vagyis a reformtalanság – korszaka); végül 2009 és 2016 közt a félbemaradt válságkezelés és az illiberális kísérletezés fősodorrá válásának időszaka. Kiemelten négy ország (Lengyelország, Németország, Oroszország és Magyarország) folyamataival foglalkozik, de ezen kívül olyan kérdésekre is kitér részletesebben, mint az Európai Unió helyzete, a 2008-09. évi gazdasági krízis mikéntje, a válságmegoldási kísérletek vagy Nagy-Britannia kilépése az EU-ból. A vállaltan konzervatív szemléletű kötet zárszavában a legfőbb megállapításokat összegzi a szerző. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Csaba László (1954-)

Válság - Gazdaság - Világ

Borító ár
3 990 Ft
Aktuális online ár
2 993 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Csaba László (1954-)
ISBN
9789639862135
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2018
Méret
255 p. ; 24 cm
Kiadó
Éghajlat Kvk.
Cikkszám
3001039157
Alcím
adalék Közép-Európa három évtizedes gazdaságtörténetéhez, 1988-2018

Darabszám