Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
A szerzőpáros a jelen formájában ismert emberi civilizáció egyik komoly válságtünetével foglalkozik. Bárdos Dániel és Tuboly Ádám Tamás a tudományt ért jelenkori kritikák és vádak között szeretne utat nyitni a kölcsönös megértésnek, s könyvében arra tesz kísérletet, hogy különbséget tegyen tudomány és áltudomány között. Ezt természetesen nem úgy akarják elérni, hogy az összes elérhető áltudományos hírt vagy áltudományos összeesküvéselméletet górcső alá vesznek és tudományos érvek mentén cáfolnak. A könyv jóval általánosabb, filozófiai szinten szeretné nyakon csípni a problémakört, mivel már azt sem olyan könnyű eldönteni, hogy milyen kritériumok alapján lehet valamit áltudományosnak minősíteni. E meghatározási nehézségnek adnak hangot a könyv bevezetőjében, melyet öt további fejezet követ, melyekben olyan kérdésekre adnak hathatós választ, mint hogy a különbségtétel miként valósulhat meg, a demarkáció milyen ismérvekkel bír, a tudomány önmagában egy jelenség vagy éppen ellenkezőleg, egy gyűjtőfogalom. Majd a tudomány- és morálfilozófia határára merészkednek, és azt vizsgálják meg közelebbről, hogy a tudománynak, valamint az azt művelő tudósoknak milyen értékeket kell figyelembe vennie kutatásaik során.

Bárdos Dániel

Tudomány és áltudomány - Határvonalakon innen és túl

Borító ár
4 299 Ft
Kötött ár
3 869 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Bárdos Dániel
ISBN
9789636045913
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2025
Egyéb információk
214 o.
Kiadás pontos dátuma
2025.07.14
Kiadó
Libri
Cikkszám
3001094234
Alcím
határvonalakon innen és túl
Sorozatcím
Kaleidoszkóp könyvek. Bölcsészet- és társadalomtudományok ; 2939-8169

Darabszám