Géczi János lírikusi munkásságát mindenkor az igényes, koncepciózus kötetszerkesztés, a nagyobb versegységekben való gondolkodás jellemezte. Ez a kötete – amely pedig címével arra utal, hogy afféle töredékek, „maradékok” gyűjteménye – sem kivétel e szabály alól, hiszen a szerkezet egységét a többször visszatérő, újra- és újrakezdődő, 118 részes Törek című versfüzér biztosítja. Ez hálóként fonja be a kötet textusát, és a háló „réseiben” helyezkedik el a többi, a pillanat élményén túllépő, rendre létértelmező vers. A koncepciózus szerkezet mellett Géczi János költészetét az áttekintő, összegző szándékú intellektualitás is jellemzi; versei a gondolati líra erős elmeéllel jellemezhető produktumait jelentik, miközben erőssége a képes beszéd, a szimbólumok használata. A kötet nyitó verse (… képvisel) a szó, az írás hatalmát ünnepli, a szavak mágiájának hódol, miközben a költő – aki civilben biológus – a növényvilág szimbólumaival fejezi ki mondandóját. Folytatva az írott szöveg fölötti tűnődését, kijelenti: „Maga a szöveg pokol, / ha olvasója nem alkotja jelentővé” (A pokol). Hiszen a szöveg – mondja Géczi – csupán száraz gallyak, hulladékok halmaza, amelynek értelmet, célt csak az olvasó adhat. A költő tehát gondolati lírát művel, intellektuális konstrukciókat alkot, de folyvást érzékelteti, hogy a világ és létezésünk képe nem egészen a lényeget mutatja: a haza pusztán rom; amikor telefonon keresik, nem őt hívják, hanem a számot; a nagytestű kutya csupán tízkilónyi hús, és a végtelennek érzett élettér alig pár négyzetméter: „Versre rá nem áll a szám. / A terjedelmem ágynyi: / egy ágy és nem több a hazám” (Lábjegyzet). A költőtársaknak (Zalán Tibornak, Bakucz Józsefnek, Fodor Ákosnak, az Ex Symposion munkatársainak és másoknak) ajánlott Törek című versfüzér valóban szövegfoszlányok sorozata, amely a költő benyomásait, megfigyeléseit gyakran aforisztikus formában örökíti meg. A 118 tétel mindegyike egy-egy intellektuális vagy emocionális gyöngyszem: „Esteledik vagy éppen reggeledik? / Nő-e a pír a késő őszi rózsán, / miként a papírt a betűk sora, illat borítja-e el?” (31.). Az élet múlandóságát egyetlen súlyos képpel érzékelteti „Ó, jaj, árnyékom van már énnekem megint” (33.). A benyomásokat megörökítő töredékek között az önálló versek többsége a lét teljességét megörökítő költő sajátos szimbolikájú, biológiai, természettudományos motívumokra épülő műve (Bundermajom; Láttam; Táj portréval; Izland). Olykor visszautal költőelődeire, életművük főbb motívumaira, verseik egynémely toposzára emlékeztetve (Sorok Juhász Gyula Annájára; Törek 94.). Géczi János kötetét egészében, illetve darabonként egyszerre jellemzi az elmélyült gondolatiság és a jelképi meghatározottság, a benyomások abszolút pontos megjelenítése és a mögöttes tartalmak, a mélyebb jelentésrétegek érzékeltetése. Ezért aztán – miként maga tanácsolja – az olvasónak valóban intellektuális erőfeszítéseket kell tennie a versek pontos értelmezéséért, miközben magával ragadja ráció és jelképiség együttesének önfeledt harmóniája. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"