Az irodalomtörténész, műfordító és költő lírai életművét légies gondolati költészetként lehet tömören jellemezni. Egyszerre kifinomult, mégis hatásosan erőteljes artisztikummal jeleníti meg hatalmas műveltséganyagát és elmélyült gondolatiságát, azaz kidolgozott, klasszicizáló alakzatokban képes megjeleníteni összetett motívumait. Ahogyan maga írta egy korai versében: „hogyha tiszta gondolattól ég, / hatalmasabb egy emberi tekintet” (Tisztaság). Pályakezdőként az 1950-es években fő ihletője a család, a szülők és a barátok köre volt (Betegen; Örökség; Ódák és elégiák Anyám halálára). Megérintette az utazás élménye (Utazás; Amerre jártam), és viszonylag korán megjelent költészetében a magyar és a világirodalom, valamint a nemzeti és az egyetemes műveltség története, motivikája (Morus Tamásnak; Erasmus vagy az emberi arc). Ám bármilyen témát dolgoz föl, bármilyen ihlet késztetésére szólal meg, a témában rejlő lehető teljességet igyekszik versbe venni: „Aki csak teljes győzelemre vágyik, / önmaga köré ne növesszen tüskét. / Mesterként rakja fel molekuláit, / hol percekben megcsillan az öröklét” (Testamentum). A pillanatot, a látványt, az élet egyetlen apró mozzanatát megjelenítő versei is valamiképp a végtelen távlatot és az időtlenséget sugározzák (Mementó; Öreg néni; Hullámhegyek). Mintha a Nyugat első nemzedékének lírahagyományát követné rendkívül kifinomult és gondolatgazdag lírájával, amelyre termékenyítően hatott a szerző tájélménye (Fatornyok), a magyar múlt (Fráter György), a hit (Credo, quia absurdum) és a legtisztább – mert szabadságvágytól átfűtött – humánum (Egyetlen nyelven). Magasrendű gondolatait a forma fegyelmező erejével és a poézis természetes érzékenységével önti versbe: „Ősi csapáson visz a gondolat. / Csak Isten lép az úttalan habokra. / Véresre sebzi minden tagomat / a szellem ősi járókája: a forma” (Forma). Tóth István költészete minden ízében dialektikus: tökélyre törekvő költő gazdag gondolatisága párosul a kidolgozott formakultúrával. Halk szavú lírájában együtt van jelen a gondolat és a műveltséganyag súlya és a poézis, a versbeszéd könnyedsége, a pillanat lenyűgöző hatása és az elvonatkoztatás szellemi távlata, az apróságok meglátásának képessége meg az öröklét, a végtelen perspektívája, a tartalom átütő ereje és a szóképek szemléletessége. Tóth István költői munkásságának válogatása a Nyugat hagyományait folytató 20. századi magyar költészet fontos értéke. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"