Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
A pécsi Janus Pannonius Múzeum régészei, a Szegedi Tudományegyetem antropológusai, illetve a hozzájuk csatlakozott kollégák 2024-ben a IV. tömegsírban található maradványokat is felszedték. A sír üres, az áldozatok csontjai pedig egy szegedi épületben várják a 2026. évi ünnepélyes újratemetést. Mohács kérdése viszont talán soha nem volt még olyan élő, mint most. Ennek bizonyítéka, hogy immár nem a majdaniról, a vágyottról, az elképzeltről kell reményteli várakozással írni, hogy mit szeretnénk majd elvégezni az aranyfényű jövőben az 1526. évi mohácsi csatával kapcsolatban. A kutatások ugyanis itt és most zajlanak, ezek legújabb eredményeiből kap ízelítőt e kötetben az Olvasó. Közben a Martin Opitz Kiadó által szeretetteljesen gardírozott vállalkozás szinte észrevétlenül sorozattá nőtte ki magát. A negyedik kötetben megjelent huszonkilenc tanulmány pedig – a korábbiakhoz hasonlóan – a csatát érintő kérdések tág horizontjához rajzol egy-egy szilárdabb alakzatot, hiszen régészek, antropológusok, geográfusok, levéltárosok, kodikológusok, fegyverszakértők, irodalmárok és történészek, intézményekhez kötődő és független kutatók írásai egyaránt megtalálhatók köztük. Így ugyanúgy talál magának olvasmányt a tömegsírok, a Jagelló pénzügyek, a harciszekerek, a korabeli táj, a 19. századi irodalmi hagyomány, a római limes vagy éppen a nogajok iránt érdeklődő. E kötetről is elmondható, hogy egység a sokszínűségben, ahol a mohácsi csata felőli tudós látásmód adja meg azt a közös alapot, amely egy belső hálózat finom szövedékével fűzi keresztül-kasul a különböző témákat és nézőpontokat. A vállalkozás köré pedig ugyanilyen láthatatlan módon egy „műhely”, vagy a sokak által elkoptatott szóval „kutatócsapat” szerveződött, akikben szintén van egy közös pont: a saját tudományterületükről indulva szeretnének többet megérteni az egyik legfontosabb magyar sorskérdés legbelső lényegéből. Ez persze most sem más, mint hogy ráeszméljünk, mi is történt velünk ötszáz évvel korábban. Hogyan jutott a Jagellók országa 1526-ban teljesen kiszolgáltatott állapotba, miért veszítettük el a csatát, és mindez milyen következményekkel járt az ország számára. Ezek a kérdések nem újkeletűek, az elmúlt évszázadokban sokan sokféle választ fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban. Most viszont itt a lehetőség továbblépni ezen az úton. A Mohácsi-síkon a csatatér pontos lokalizálását kutató régészek és fémkeresős önkéntesek, a monitorjukon térképeket vizsgáló, vagy műszereik fölé hajoló természettudósok, mérnökök munkája ugyanúgy a közös Mohács-dosszié részét képezi, mint azon kutatóké, akik már évek óta foglalkoznak a mohácsi csata különböző aspektusaival és akiknek eddigi tanulmányai újabb kutatások katalizátorává váltak. Nem számítanak a nevek és a titulusok, csak szakértő szerzők vannak, akik bármilyen apró területen, de újat tudnak mondani a mohácsi csatáról. Újat, miközben három dologgal tisztában vannak. Először is a hatalmas iratvesztés és a történelem sajátossága miatt sosem fogjuk pontosan megismerni az 500 évvel ezelőtti események pontos menetét. Ráadásul a szövegbe zárt történet sosem lehet a múlt pontos lenyomata, sokkal inkább csak az árnyéka, melyből számos áttéttel juthatunk el a megismerés egy pontjáig. Másrészt senki nem hagyhatja figyelmen kívül a mohácsi csatára rakódó emlékezeti rétegeket, amelyeket csak és kizárólag a saját kontextusukban lehet helyesen értelmezni, ehhez viszont a bonyolult összefüggések biztos átlátása szükségeltetik. A kérdés bonyolult, a problémák nem egyszerűsíthetők le egy okra, így aki ezzel próbálkozik, eltéved Mohács mezején. Harmadszor pedig nekünk most
Varga Szabolcs (szerk.)

Temetetlen Mohács. Az 1526. és az 1687. évi csata új kutatási eredményei

Borító ár
11 900 Ft
Aktuális online ár
10 710 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Varga Szabolcs (szerk.)
ISBN
9786156388872
Nyelv
magyar
Kiadás pontos dátuma
2024.12.06
Kiadó
Martin Opitz Kiadó
Cikkszám
3001090725

Darabszám
Teljes leírás
A pécsi Janus Pannonius Múzeum régészei, a Szegedi Tudományegyetem antropológusai, illetve a hozzájuk csatlakozott kollégák 2024-ben a IV. tömegsírban található maradványokat is felszedték. A sír üres, az áldozatok csontjai pedig egy szegedi épületben várják a 2026. évi ünnepélyes újratemetést. Mohács kérdése viszont talán soha nem volt még olyan élő, mint most. Ennek bizonyítéka, hogy immár nem a majdaniról, a vágyottról, az elképzeltről kell reményteli várakozással írni, hogy mit szeretnénk majd elvégezni az aranyfényű jövőben az 1526. évi mohácsi csatával kapcsolatban. A kutatások ugyanis itt és most zajlanak, ezek legújabb eredményeiből kap ízelítőt e kötetben az Olvasó. Közben a Martin Opitz Kiadó által szeretetteljesen gardírozott vállalkozás szinte észrevétlenül sorozattá nőtte ki magát. A negyedik kötetben megjelent huszonkilenc tanulmány pedig – a korábbiakhoz hasonlóan – a csatát érintő kérdések tág horizontjához rajzol egy-egy szilárdabb alakzatot, hiszen régészek, antropológusok, geográfusok, levéltárosok, kodikológusok, fegyverszakértők, irodalmárok és történészek, intézményekhez kötődő és független kutatók írásai egyaránt megtalálhatók köztük. Így ugyanúgy talál magának olvasmányt a tömegsírok, a Jagelló pénzügyek, a harciszekerek, a korabeli táj, a 19. századi irodalmi hagyomány, a római limes vagy éppen a nogajok iránt érdeklődő. E kötetről is elmondható, hogy egység a sokszínűségben, ahol a mohácsi csata felőli tudós látásmód adja meg azt a közös alapot, amely egy belső hálózat finom szövedékével fűzi keresztül-kasul a különböző témákat és nézőpontokat. A vállalkozás köré pedig ugyanilyen láthatatlan módon egy „műhely”, vagy a sokak által elkoptatott szóval „kutatócsapat” szerveződött, akikben szintén van egy közös pont: a saját tudományterületükről indulva szeretnének többet megérteni az egyik legfontosabb magyar sorskérdés legbelső lényegéből. Ez persze most sem más, mint hogy ráeszméljünk, mi is történt velünk ötszáz évvel korábban. Hogyan jutott a Jagellók országa 1526-ban teljesen kiszolgáltatott állapotba, miért veszítettük el a csatát, és mindez milyen következményekkel járt az ország számára. Ezek a kérdések nem újkeletűek, az elmúlt évszázadokban sokan sokféle választ fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban. Most viszont itt a lehetőség továbblépni ezen az úton. A Mohácsi-síkon a csatatér pontos lokalizálását kutató régészek és fémkeresős önkéntesek, a monitorjukon térképeket vizsgáló, vagy műszereik fölé hajoló természettudósok, mérnökök munkája ugyanúgy a közös Mohács-dosszié részét képezi, mint azon kutatóké, akik már évek óta foglalkoznak a mohácsi csata különböző aspektusaival és akiknek eddigi tanulmányai újabb kutatások katalizátorává váltak. Nem számítanak a nevek és a titulusok, csak szakértő szerzők vannak, akik bármilyen apró területen, de újat tudnak mondani a mohácsi csatáról. Újat, miközben három dologgal tisztában vannak. Először is a hatalmas iratvesztés és a történelem sajátossága miatt sosem fogjuk pontosan megismerni az 500 évvel ezelőtti események pontos menetét. Ráadásul a szövegbe zárt történet sosem lehet a múlt pontos lenyomata, sokkal inkább csak az árnyéka, melyből számos áttéttel juthatunk el a megismerés egy pontjáig. Másrészt senki nem hagyhatja figyelmen kívül a mohácsi csatára rakódó emlékezeti rétegeket, amelyeket csak és kizárólag a saját kontextusukban lehet helyesen értelmezni, ehhez viszont a bonyolult összefüggések biztos átlátása szükségeltetik. A kérdés bonyolult, a problémák nem egyszerűsíthetők le egy okra, így aki ezzel próbálkozik, eltéved Mohács mezején. Harmadszor pedig nekünk most